Másfél év után sem tűnnek el a Facebookról törölt képek

A Facebook illetékesei szerint a szájtról törölt képek csak "korlátozott ideig" maradnak meg a rendszerükben, de a gyakorlatban ez akár másfél évet is jelenthet.

Arra, hogy a Facebookról törölt fotók nem tűnnek el azonnal a közösségi oldalról, az Ars Technica hívta fel a figyelmet először még 2009 májusában. A lap akkor kérdőre vonta a céget amiatt, hogy a közösségi oldalon belül letörölt képek a fotó URL-jének, vagyis pontos webcímének birtokában továbbra is megjeleníthető.

A Facebook szóvivője akkor tagadta, mára azonban elismerte, hogy a fotókat bárki elérheti, ha ismeri a pontos elérési útvonalat, a cég azonban arra hivatkozik, hogy a képtörlés olyan, mint amikor az ember a winchesteréről töröl adatot: az ugyan törlésre nem kerül, de elérhetetlenné válik, ahogy a szájt sem tud hozzáférni a későbbiekben a felhasználó törölt képeihez. A cég képviselője szerint a képek csak "korlátozott ideig" maradnak meg a szervereiken, amit folyamatosan igyekenek csökkenteni.

A helyzet azonban szemmel láthatóan nem sokat változott 2009 májusa óta: az Ars Technika szerkesztői olvasói visszajelzés alapján találtak meg olyan képet, amit még májusban töröltek, de a közvetlen URL-en megjeleníthető, ami a lap szerint komoly adatbiztonsági kockázatot jelent a felhasználók számára.