Életfogytiglant kaphat a Farmville-es csecsemőgyilkos

Vágólapra másolva!
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhetik azt a floridai nőt, aki azért rázta halálra három hónapos gyermekét, mert zavarta, hogy a kicsi sír, miközben ő az interneten játszik.
Vágólapra másolva!

A tragédia még januárban történt, mikor a 22 éves szülő a Facebook közösségi portál Farmville nevű kertépítő játékával játszott - adta hírül a The Florida Times-Union című helyi lap.

Alexandra V. Tobias vallomásában elmondta, hogy felidegesítette a sírás, ezért megrázta, majd a kanapéra fektette a kicsit. Később azonban a család kutyája lelökte a babát a kanapéról, aki ismét sírni kezdett.

Tobias ekkor már addig rázta gyermekét, amíg leállt a csecsemő légzése. A nő a nyomozóknak elmondta, "lehetséges", hogy a baba a rázás közben beverte a fejét a számítógépbe.

A floridai törvények szerint Tobias 25-50 év börtönre számíthat, de nem kizárt, hogy ezért a tettéért életfogytiglanra ítélik.