Nem lesz drága a Blackberry-tablet

Vágólapra másolva!
Táblagépével akarja átvészelni a nehéz időket a Research In Motion. A Playbook nevű hét hüvelykes kijelzővel felszerelt tablet a tervek szerint jóval olcsóbb lesz az iPadnél.
Vágólapra másolva!

500 dollárnál is olcsóbb lesz a készülő Blackberry táblagép, derült ki a világ húsz vezető gazdaságát tömörítő G20 csoport szöuli csúcsértekezletén. A cég minél több felhasználót akar elérni a készülékkel, ehhez pedig az kell, hogy olcsóbb legyen a 16 gigabájt memóriával szerelt legolcsóbb iPad típusnál is.

Forrás: [origo]
Nem Android, a QNX rendszere fut majd a Playbookon

A Blackberry Playbook az iPad-énél kiebb, hét hüvelykes érintőkijelzővel rendelkezik, kávájába videotelefonálásra használható, hátlapjába fotózásra és videózásra alkalmas kamerát építettek.

A Playbook először Amerikában fog bemutatkozni 2011 első negyedévében, Európába pedig valamikor nyár környékén jut majd el. Az ABI Research elemzője szerint az elektronikus kütyüknél 200 dollár körül található lélektani határ, ez alatt akár hirtelen elhatározásból is megvásárolják őket, a drágább készülékek megvétele előtt azonban hosszan mérlegelnek az emberek.