A film után a Facebookról szóló könyv is megérkezett Magyarországra

Vágólapra másolva!
Megjelent magyarul Ben Mezrich Véletlenül milliárdos - Hogyan született a Facebook című könyve, amely a világ legfiatalabb IT-milliárdosa, Mark Zuckerberg történetét dolgozza fel.
Vágólapra másolva!

A könyv magyar kiadásának megjelentetését a belőle készült film - Social Network - A közösségi háló - bemutatójához igazította az Athenaeum kiadó. Az amerikai szerző regényes stílusban beszéli el a közösségi oldal alapításának történetét, amit a szereplőkkel készült interjúk és több ezer oldalnyi dokumentum, többek között az alapítók pereskedéséből származó bírósági jegyzőkönyvek alapján rekonstruált.

A szerző egyik fő forrásául a Facebook társalapítója, Eduardo Severin szolgált. A könyv első kiadása 2009-ben jelent meg az Egyesült Államokban. Ben Mezrich maga is a Harvardra járt, akárcsak a közösségi oldal alapítói, és egyik korábbi bestsellere, a szintén megfilmesített Bringing Down The House is részben itt játszódik. A 21 - Las Vegas Ostroma címen filmre vitt regény a Las Vegas-i pókertermeket fosztogató harvardi diákokról szól.