Path: ellen-Facebook, csak igazi barátoknak

Vágólapra másolva!
Ötven ismerős mindenkinek elég - ez az ötlet vezérelte a legújabb közösségi oldal, a Path alkotóit, akik csak a közeli barátokkal, rokonokkal való kapcsolattartásra szánják a szolgáltatást, és a webkettő igazi nagyágyúi vannak közöttük.
Vágólapra másolva!

Amíg a Facebookon, az iWiW-en vagy a Twitteren az a cél, hogy a felhasználó minél több ismerősre tegyen szert, és semmi nem korlátozza a maximumot, addig a hosszú előkészítés után november 15-én elindult Path megfordítja ezt a logikát. Az először csak iPhone-ra elkészített szoftvernek az a célja, hogy csak a legközelebbi ismerőseivel kösse össze az embert, akikkel bármikor bármit hajlandó megosztani, ezért nem is közösségi hálózatként, hanem személyes hálózatként (personal network) definiálja az ott kiépített kapcsolatrendszert, ami maximum 50 emberből állhat.

A szolgáltatásban a felhasználók képekkel és a hozzájuk csatolt rövid üzenetekkel kommunikálhatnak, vagyis, az alapítók elképzelése szerint, így oszthatják meg egymással életük leginkább bensőséges mozzanatait. A Pathban ezért nem lehet linkekkel, üzenetekkel vagy más információkkal bombázni az ismerősöket, csak a mobiltelefonnal készített fotókkal, amelyek viszont a történetmesélés szempontjából legfontosabb három információt tartalmazzák: mit, kivel és hol csinál a kép küldője éppen.

Hogy a jó barátokkal fenntartott virtuális kapcsolatokat még szorosabbra fűzze, a Path azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználó megnézze, ki volt kíváncsi az ötven ismerősből azonnal a frissen megosztott képeire. Ez a "See" nevű funkció, és a szájt készítői további ötleteket is megvalósítanak majd, amelyek mindegyike hasonló szereppel bír, vagyis a jó ismerősök, családtagok között meglévő bizalmas kapcsolaton alapul.

Tudományos elmélet van mögötte

Az ötvenes határt Robert Dunbar, az oxfordi egyetem evolúciós pszichológia-professzorának elmélete alapján húzták meg a Path alkotói. Dunbar szerint az emberi agy adottságaiból fakadóan egyidejűleg maximum 150 ismerőssel vagyunk képesek egy időben bármilyen szinten folyamatos kapcsolatot fenntartani. Ebből a 150-ből 5 a legközelebbi barátunk, 20-szal tartunk napi kapcsolatot, és maximum 50 az, akiben még megbízunk.

A hónapok óta tervezgetett szolgáltatás elindítása nagy figyelmet keltett a webes újításokkal foglalkozó lapok hasábjain, és nem csak azért, mert más logikán alapul, mint az eddigi közösségi szájtok. Az alapítói között van a Facebook egyik volt vezető munkatársa, a platformmenedzsmentért felelős Dave Morin, a Napster, vagyis az első fájlcserélő létrehozója, Shawn Fanning, a befektetők sorában pedig ott van Kevin Rose, a Digg.com hírmegosztó szájt alapítója, aki már maga is dollármilliomos.

Azok, akiknek nincs iPhone-juk, egyelőre csak a webes felületen, az egyébként igen ízlésesen kialakított www.path.com-on regisztrálhatnak a bizalmi hálózatba, és várhatják az újabb mobilplatformokon való elindulását, no meg azt, hogy legjobb ismerőseik is elkezdhessék használni azt, értelmet adva ezzel a koncepciónak.