Egy nap alatt sem állt helyre teljesen a Skype szolgáltatása

Vágólapra másolva!
A Skype üzemeltetői 24 órával az első problémák után még mindig nem tudták helyrehozni a rendszert, így annak még több mint 15 millió felhasználója nem tud online telefonálni.
Vágólapra másolva!

A Skype üzemeltetői szerint egy nappal a népszerű online telefonszolgáltatás december 22-i leállása után még mindig csak 10 millió felhasználójuk, vagyis a 25 millió Skype-os kevesebb, mint fele tudott újra bejelentkezni a rendszerbe - derül ki a cég blogjából. Ezek körülbelül fele Európában van, de a szolgáltatás még azoknak is csak akadozva működik, akik már el tudják érni a rendszert.

A cég képviselői az IDG-nek úgy nyilatkoztak, elégedetlenek a helyreállítás ütemével, mivel a legforgalmasabb, karácsony előtti időszakban így egy nap alatt csak harmadannyi internetezőnek tudták visszaállítani a szolgáltatást, mint amennyinek szerették volna. A tegnap este hét óra körül bekövetkezett rendszerösszeomlást a fájlcserélőkhöz hasonló, elosztott erőforrásokra épülő rendszerben a felhasználók összekapcsolását végző supernode-ok leállása okozta.

A leállás miatt jelenleg a Skype kliensét sem lehet letölteni, az üzemeltetők pedig a leállt csomópontokat kiváltó helyettesítő, még nagyobb kapacitású supernode-okat indítottak el, de ezzel sem tudták áthidalni a problémát. A Skype blogja szerint jelenleg is folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán, és legutoljára valószínűleg a videohívás funkció lesz ismét elérhető. A 2003-ban alapított Skype eddigi legnagyobb leállására 2007-ben került sor, akkor egy egész napig állt a szolgáltatás.