A Kindle 3 lett az Amazon.com legtöbbet eladott terméke

Vágólapra másolva!
Nyolcmillió példányt adott el az Amazon webáruház idén a Kindle e-könyv-olvasóból, amit azok is megvesznek a cég szerint, akiknek van másfajta táblagépük.
Vágólapra másolva!

A harmadik generációs Kindle az idei karácsonyi bevásárlási szezon után az Amazon.com könyváruház legsikeresebb terméke lett a cég közleménye szerint. A rekordot eddig a legújabb Harry Potter-regény (Harry Potter és a Halál Ereklyéi) tartotta, de a vállalat saját e-olvasója ezt a művet is leszorította a trónról.

A készüléket elsősorban könnyű súlya, a szemet kímélő jó minőségű Pearl e-ink-kijelzője, hosszú üzemideje és alacsony ára miatt vásárolják a felhasználók Jeff Bezos, az Amazon alapító vezérigazgatója szerint. A Kindle így nem az újabban elterjedő táblagépek, vagyis az USA-ban főleg az iPad piaci ellenfelének számít, mivel Bezos szerint olyanok is veszik, akinek van másfajta, ahogy a cégvezető fogalmazott, "LCD kijelzős" táblagépe.

A többi tabletet ugyanis elsősorban játékra, internetezésre és filmnézésre fogják be, könyvet viszont elsősorban a Kindle-ön olvasnak. A cég az e-kereskedelemben újabb rekordot döntött idén: november 29-én volt náluk a webes vásárlás csúcsideje, amikor is 13,5 millió termék találta gazdára egyetlen nap alatt. A cég összesen 178 országba szállított árut az idén, és ugyan az e-könyv-olvasót Magyarországra is meg lehet rendelni, a karácsonyi szezonban az Amazon már csak az USA-ba és Angliába szállította ki, a nagy keresletre hivatkozva.