Már minden tizedik netező Chrome böngészőt használ

Vágólapra másolva!
2010 decemberére 10 százalékos részesedésre tornászta fel magát a Google Crome az összes webböngésző között. Az Internet Explorer, főleg régi verzióinak köszönhetően, még mindig uralja a piacot, de továbbra is csökken a részesedése, a legújabb verzióját pedig alig használja valaki.
Vágólapra másolva!

A Google Chrome piaci részesedése decemberben elérte a 10 százalékot a böngészőpiacot monitorozó Net Applications adatai szerint. A Chrome részesedése látványos ütemben növekszik, hiszen novemberben még csak a netezők 9,3 százaléka, az év elején pedig 5 százaléka használta - vagyis a szoftver 2010-ben meg tudta duplázni felhasználói számát.

A Google webböngészője elsősorban a világszerte még mindig a legnépszerűbb, jelenleg 57 százalékon álló Internet Explorertől (IE) hódított el részesedést. A Net Applications mérései szerint a Microsoft böngészőjének legújabb, 9-es verziója lassan terjed: a novemberi 0,4 százalékról mindössze egy tizeddel, 0,5-re nőtt a részesedése, miközben az IE teljes piaci részesedése folyamatosan csökkent az elmúlt hónapokban.

A Windows XP-vel egyidőben megjelent és sok XP-s gépen mind a mai napig kitartó IE 6 részesedése még mindig 13 százalék fölött van, a 7-es Explorert pedig a netezők 8,8 százaléka használja. A második legnépszerűbb böngésző, a Mozilla Firefox piaci részesedése az év végén stagnált, a Net Applications 22,8 százalékot mért nála, bár az év elején még 24 százalék körül volt.

A Net Applications azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel az összes internetező száma növekszik, a stagnálás is egyre több felhasználót jelent az egyes szoftvereknek. A cég részletes adati itt találhatók meg.