A fejlesztők már elkezdhetik beküldeni a szoftvereiket az Amazon.com okostelefonos e-boltjába, amelyiken keresztül minőségellenőrzésen átesett androidos szoftvereket lehet majd megvásárolni.
A világ legnagyobb könyváruháza, amelyben már sok minden megvásárolható az elektronikai cikkektől a háztartási termékekig, az androidos szoftverekre is kiterjeszti kínálatát. Az Amazon Appstore-ban azonban, az androidos okostelefonokon megszokott módszerrel ellentétben, csak minőségellenőrzésen átesett szoftvereket lehet majd megvásárolni.
A Google ugyanis rendkívül szabados szolgáltatásként indította el a saját okostelefon-platformjára szánt letöltőközpontot: ott csupán a felhasználók értékelnek, ennek köszönhetően a 200 ezer címből álló szoftverválasztékban gyakran nehéz válogatni. Az Amazon saját szolgáltatásával garantálja, hogy a felhasználók több mobiltípusok és Android-verzión kipróbált, biztosan jól működő alkalmazásokat kapnak.
Az Amazon Appstore-nak egyelőre csak a fejlesztői portálja indult el, ahol a szoftverkészítők elküldhetik munkájukat jóváhagyásra, ami a webáruház üzemeltetőinek ígérete szerint mindössze egy hetet vesz majd igénybe. Az Amazon évi 100 dollárt kér a szoftverfejlesztőktől azért, hogy katalógusában szerepeltesse a programjaikat, ami négyszerese az Android Market regisztrációs díjának, és az Apple App Store-hoz hasonlóan 30 százalékos jutalékért árulja majd azokat.
Az amazonos letöltőközpontnak meglehet az az előnye is, hogy a hazai felhasználók is előbb használhatják majd szoftvervásárlásra, mint a Google-féle hivatalos Android Marketet, amiből jelenleg magyar bankkártyával nem lehet vásárolni. Az Amazon.com-on viszont régóta feladhatók magyarországi rendelések, és az Amazon Appstore-ja a webáruházba szóló érvényes regisztrációval és fizetési móddal is működik majd.
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Kifulladt az iPhone főellensége
A legutóbbi iPhone-hoz hasonlóan a legnagyobb riválisának számító, új Samsung csúcsmobil sem hoz forradalmi újdonságot. Az elődnél szebb képernyő, jobb kamera, gyorsabb ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.