Pénztárcaként lehet majd használni az új iPhone-t az elemzők szerint

Vágólapra másolva!
Az Apple új érintőképernyős készülékeiről kiszivárgott információk szerint az iPhone 5 és az iPad 2 is kap majd bolti elektronikus fizetéshez használható NFC-chipet.
Vágólapra másolva!

Az iPhone és az iPad újdonságáról az Envisioneering Group nevű elemzőcég szerzett információkat az Engadget szerint, mégpedig a készülékek hardverének tervezőitől. A készülékekbe épített NFC, vagyis Near Field Communication technológiát alkalmazó chipek lehetővé teszik, hogy a felhasználók a készülékek rádiós leolvasóhoz való odatartásával fizessenek bolti pénztárakban, két készülék között átadjanak egymásnak névjegyeket, vagy akár kinyissák a lakásuk ajtaját.

Az elemzőcég szerint az Apple az iTunes zeneáruház nagy átalakításával együtt tervezi bevezetni az NFC-s fizetést, ami lehetővé tenné, hogy a felhasználók az iTunes-accountjukkal vásároljanak a megfelelő üzletekben a telefonjukkal - akár a bankkártyájuk, akár az ajándékutalványaik kontóját felhasználva. Az NFC technológia egyelőre csak Japánban elterjedt, de már a legújabb Google-telefonban, az androidos Nexus S-ben is van ilyen chip.

Mivel az Apple iTunes a felhasználók millióinak bankkártyaszámát tárolja, ezekből az ügyfelekből jelentős tábort toborozhat az új technológiának. A kiszivárgott információk szerint a cég, amely már le is védetett bizonyos NFC-s szoftvermegoldásokat, hűségpontokkal is jutalmazná a lelkes felhasználókat. Az Apple tervei, ha valóban igazak, akár azt a lehetőséget is előrevetítik, hogy a zenéken, videókon és szoftvereken kívül más kiskereskedelmi termékeket is meg lehet majd vásárolni az iTuneson keresztül.