Kidurran a tablet-lufi az iPad 2 miatt

Vágólapra másolva!
A táblagépgyártók másfélszer annyi készüléket gyártatnak le idén, mint amennyit el tudnak majd adni, miközben az Apple újabb készüléke tarol - állítják az amerikai elemzők.
Vágólapra másolva!

Az amerikai piackutatók szerint az iPad 2 még nagyobb siker lehet, mint az Apple első táblagépmodellje - írja a Cnet. A Gene Muster elemzőcég szerint az új modell még hamarabb éri el az egymillió eladott példányt, mint az előző, amelynek 28 nap kellett hozzá, és ezzel minden idők legkelendőbb elektronikai készüléke lett. A boltokban viszont aligha lesz nagyobb tülekedés, mint az iPad tavalyi bemutatója során, az Apple ugyanis sokkal több helyen kezdi meg a forgalmazást.

Előrendelni ugyan nem lehetett a készüléket, de az Apple Store-ok és a Best Buy áruházak mellett tavaly óta az AT&T és a Verizon üzletei, a Target és a Wal-Mart is beszállt a tabletárusításba, így a vásárlók jóval több helyre mehetnek a pénteken boltokba kerülő készülékért.

A J. P. Morgan Research eközben az iPad 2 megjelenésének konkurenciára gyakorolt hatására figyelmezteti a befektetőket. Az elemzőcég szerint ugyanis a konkurens gyártók több mint 65 millió példányt gyártatnak le erre az évre saját modelleikből, azonban ezekből 47,9 millió találhat majd gazdára az iPad 2 mellett, amelynek több mint 29 millió példányos eladási számot jósol a cég. A raktáron maradt készletek miatt főleg az alkatrész-beszállítók kerülhetnek bajba, a tabletboomra várva ugyanis sok érintőképernyő, processzor és memóriagyártó pörgette fel a termelést.

Egyes gyártók akár el is halaszthatják saját modelljeik bemutatását, mivel képtelenek lesznek versenyezni az iPad 2 áraival. A J. P. Morgan szerint a rivális termékek közül a Motorola és a HP táblagépei számíthatnak sikerre, bár előbbi drágább, mint az iPad, utóbbinak pedig még nem ismert az ára.