Mindig meglesznek a jelszavai az új Firefoxszal

firefox 4
Vágólapra másolva!
A Firefox olyan, mint egy rossz barátnő: többször is lekéste a randit, de legújabb verziója új funkcióval tenné jóvá bűneit. A négyes verzió felturbózott sebességgel, kissé túlbonyolított jelszószinkronizáló funkcióval, barátságos kezelőfelülettel akarja jóvátenni egyévnyi mulasztásait.
Vágólapra másolva!

Nem telt túl mozgalmas a Firefox böngészőt használók élete az utóbbi egy évben, ha csak kedvenc browserüket vesszük alapul: legutóbb több mint egy éve debütált a szoftverből olyan verzió, amely az átlagfelhasználó számára is érzékelhető újítást is tartalmazott. A tavaly januárban kiadott 3.6-os verzióban vált elérhetővé a Personas, ami a böngésző külsejének átszínezését teszi lehetővé ingyenesen elérhető témák segítségével. Ezt követően egy év szünet következett, a négyes Firefox valahogy sosem akart megérkezni, többször is elhalasztották a kiadását, végül még az Internet Explorer 9 is beelőzte, pedig a Microsoft igazán nem szokta elkapkodni böngészőjének fejlesztését.

Magyarországon és az [origo] olvasóinak körében is rendkívül népszerű a Mozilla böngészője, csaknem minden második olvasónk ezzel keresi fel oldalainkat. A Firefox új verziójának jócskán elhúzódó megjelenése miatt sokan már átálltak az időközben ugyancsak kiegészítőkkel okosíthatóvá tett Google Chrome-ra, amely szép komótosan, de stabilan kezdi elszipkázni a felhasználókat riválisától. Vajon megállítható a folyamat? Nézzük, mivel kényezteti az internetezőket a Firefox 4!

Ésszerűbb lett a menü

A négyes változatban alakult át először komolyabb mértékben a Firefox kezelőfelülete, amelyhez különböző egyedi mintákat is le lehet tölteni a netről. Ahogy riválisai, a Firefox esetében is a letisztultságra törekedtek a fejlesztők: alapesetben csak a címsor, a keresőmező, a nyitólap gombja és a könyvjelzők ikonja érhető el az előre-hátra billentyűkön kívül. A fontosabb beállítások a bal felső sarokban lévő Firefox-gombról érhetőek el, de az Alt billentyű lenyomásával a megszokott menüsort is elő lehet hívni.

Újdonság a Panorama nevű funkció, amellyel a kedvenc honlapokat lehet külön kategóriákba rendezni, a lapcsoportokba helyezett oldalakat egyetlen kattintással egyszerre meg lehet nyitni, anélkül, hogy külön-külön rá kellene kattintani könyvjelzőikre.

Forrás: [origo]
Töltse le a Firefox 4-et a Szoftverbázisról

Kevesebbszer kell újraindítani

Ha nem újonnan telepítjük a Firefox 4-et, hanem a meglévő verzióra, és a korábbi verzióra különböző bővítmények is voltak telepítve, jó esély van arra, hogy ezek közül nem mindegyik lesz kompatibilis az új verzióval. Ilyen esetben a Firefox egyszerűen letiltja a bővítményt addig, amíg meg nem jelenik belőle az új, már zökkenőmentesen használható változat, ami gyakran hetekig is eltart.

Egy dolog miatt még a fanatikus firefoxosok is utálni szokták böngészőjüket: ha ugyanis telepítenek egy plugint, mindig újra kell indítani a programot. Nos, ezentúl ez nem lesz mindig így, bár ahhoz, hogy egy kattintásra azonnal használható legyen egy bővítmény, azt készítőjének eleve úgy kell programoznia. Egyelőre még nem sikerült olyan kiegészítőt találnunk, ami ne kérte volna a böngésző újraindítását, reméljük, később legalább az ismertebb bővítmények mellőzik majd ezt.

Ne felejtse el a jelszavait!

A Mozilla legújabb böngészőjében debütált a Firefox Sync funkció, amely segít megőrizni a jelszavakat és beállításokat: regisztrációt követően ezeket egy védett webes tárhelyre menti le. Ez azért rendkívül hasznos, mert ha több számítógépet használunk, mindegyiken elérhetők lesznek ezek, de akkor is jól jöhet, ha új számítógépet vásárlunk, és azon van szükség a régi PC-n elmentett adatokra.

Forrás: [origo]
Firefox gomb/Beállítások/Beállítások/Sync: lehetne egyszerűbb is az adatszinkronizálás

Kétség nem fér hozzá, ez egy rendkívül hasznos szolgáltatás, csupán az a baj vele, hogy használatát kissé túlbonyolították. Míg a Google Chrome-nál elég megadni a Google-fiókunk (például Gmail) felhasználónevét és jelszavát begépelni, addig a Firefoxnál egy PIN-kódnak nevezett hosszú karaktersort is meg kell jegyezni (pontosabban el kell menteni biztonságos helyre), amelyet az első regisztráció során generál a rendszer, és nem szabad elveszíteni, mert csak ennek birtokában lehet hozzáférni az adatokhoz. Ezt a kódot egyébként a Beállítások menü Sync pontjában, a Saját Sync kulcs nevű menüpontban meg lehet nézni bármikor, de érdemes elrakni arra az esetre, ha a számítógép tönkremenne.

Ha új számítógépet akarunk bevenni a szinkronizálandó rendszerek közé, be kell lépni az arra felrakott Firefox Sync menüjébe, eközben a régi gépen is megnyitni ugyanazt. Az új számítógép egy kilencjegyű kódsort fog megjeleníteni (ez nem azonos a korábban említett PIN-kóddal), ezt kell a régi PC-n beütni. Ha ez a hitelesítési folyamat megtörtént, az új PC-re letöltődnek a jelszavak és beállítások.

Érezhetően gyorsabb, de nem a tesztek szerint

Az Internet Explorer 9 múlt heti premierjekor a Peacekeeper nevű univerzális böngészőtesztelő szolgáltatással vizsgáltuk meg a rivális böngészők teljesítményét ugyanazon a számítógépen. A gyorsasági lista a Firefox 4 végleges változatával sem változott, 3541 pontjával a browser csak az ötödik legfürgébb böngészőnek bizonyult lemaradva a Chrome, az Opera, az Internet Explorer 9 és a Safari mögött.

Forrás: [origo]
Csoportba rendezhetők a kedvenc lapok a Panorama funkcióval

Ugyanakkor használat közben érezhetően gyorsabb a Firefox 4 a sokak által mára megutált 3.6-os verziónál, aki arról áll át az új verzióra, annak mindenképp felüdülés lesz. A rivális IE 9-hez és a Chrome 10-hez hasonlóan már a Firefox is képes kihasználni a grafikus kártya gyorsítását videók lejátszásához vagy böngészőben futó játékok használatakor, így szaggatásmentesen képes futtatni ezeket. A három böngésző legújabb verziója közt már nem érdemes nagyságrendi különbséget keresni, mindegyik kellően fürge.

Az első Firefox megjelenésekor sebességben és tudásában is kenterbe verte az Internet Explorert, ezáltal egyfajta szoftveres ikonná nőtte ki magát. A kilences Explorerrel szemben már nincs meg ez a fölénye, a Google Chrome pedig egyre jobban kezd felzárkózni hozzá. Ha alapszinten, extra szolgáltatások nélkül akar valaki böngészni, szinte mindegy, hogy melyik programot választja, a Firefox előnye leginkább a hozzá elérhető rengeteg kiegészítőben merül ki, riválisaihoz ugyanis lényegesen kevesebb bővítményt lehet letölteni utólag. Azt nem tartjuk valószínűnek, hogy valaki Firefoxról váltson vissza Internet Explorerre, a Chrome viszont egyre komolyabb vetélytársa lesz a programnak - talán a négyes verzióval a Mozilla meg tudja állítani, hogy felhasználói a keresőcég szoftverére váltsanak.