Magyar startupok versenyeznek az idei Barcampen is

Vágólapra másolva!
Friss ötletek, világhódításra kész új szolgáltatások mérkőznek meg a Barcamp konferencián: az idén hatodik alkalommal megrendezett rendezvényen a párizsi Le Web győztese és a Google keresőszakembere is előad.
Vágólapra másolva!

Többtucatnyi cég jelentkezett a Budapest Bank Startup-versenyére, amelyre a Barcamp technológiai konferencián kerül sor. A zsűri és a nyilvánosság elé csak a szakmai előminősítés során legjobbnak talált hat pályázó jutott. A kezdő vállalkozóknak, új ötleteknek Futó Gábor, a Futureal Csoport vezérigazgatója, Kövér József, a 3TS Capital Partners partnere, Lakatos Péter, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója, Oszkó Péter, a Portfolion Zrt. vezérigazgatója, valamint Pataki Róbert, a Magyar Telekom stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese előtt kell bizonyítaniuk. A bírálatból nem csak a megmérettetést vállaló induló társaságok tanulhatnak, hanem az ötletkezdeménnyel érkező látogatók is megtudhatják, mi alapján döntenek a befektetők.

Forrás: [origo]
Éttermes ötlettel nyert a Barcampet megnyitó fejlesztő

Tavaly kiderült, hogy a hazai fejlesztők és a befektetők is tisztában vannak a webkettes igényekkel és lehetőségekkel, a kérdés inkább az, hogy a magyar fejlesztők rendelkeznek-e olyan ötletekkel, amelyek meghódíthatják a világot. A pályázók mellett a 2010-es győztesek is mikrofonhoz jutnak az eseményen, hogy beszámoljanak eddig elért eredményeikről.

Nem lesz hiány külföldi szakértőkben sem, délelőtt Olivier Desmoulin (Super Marmite, Párizs) a LeWeb 2010 Párizs Startup versenyének győztese tart előadást projektépítési tapasztalatairól. Majd a zürichi Google-t képviselő Behshad Behzadi beszél majd az online keresőmotorokkal kapcsolatos elvárásokról. A verseny mellett négy blokkban fog zajlani szakmai munka a Barcamp konferencián: a keresőoptimalizálással, mobilos fejlesztésekkel, friss ötletekkel foglalkozók külön szekciókban tájékozódhatnak. A konferencia zárlata pedig a budapesti történésekkel, fejlesztésekkel fog foglalkozni.