Új szabályrendszerrel gyorsítják fel a Bittorrentet

Vágólapra másolva!
A holland Delfi Műszaki Egyetem kutatóinak vizsgálatai szerint a Bittorrent letöltő technológia működésének módosításával jelentősen növelni lehetne a letöltési sebességet számos felhasználó számára.
Vágólapra másolva!

A holland kutatók munkája a Tribler nevű digitális tartalmak terjesztésére szolgáló, egyben Bittorrent-letöltőkliensként is használható szoftver, amelynek legújabb verziójába módosított, a letöltéseket gyorsító technológiát építettek be. A fejlesztők a Bittorrent le-, és feltöltési arányok kezelését végző alapszabályait változtatták meg oly módon, hogy aki hajlandó a közösséggel saját gépéről az átlagnál nagyobb arányban tartalmakat megosztani, az a letöltésekben is előnyben részesül, gyorsabban hozzáférhet a fájlokhoz. A megoldás kidolgozásában a zárt, többségében illegális tartalmak cseréjét megvalósító privát torrentszájtok inspirálták a fejlesztőket - számolt be a letöltések világával foglalkozó TorrentFreak blog.

A Tribler-szoftverbe épített letöltőkliens kifejlesztése több mint öt évi munkát vett igénybe. Tavaly elsőként valósították meg benne a letöltések vezérlését és a tartalmak közt való keresést biztosító, központi szerverektől teljesen független működés lehetőségét is. A le- és feltöltési arányok újfajta szabályozásával az egyetemi szakértők olyan módszert alakítottak ki, amely elmondásuk szerint nem diszkriminálja a lassabb netkapcsolattal rendelkező felhasználókat sem. Vizsgálataik szerint a torrentkliensekben nem csupán a le- és feltöltés arányát, hanem a "megosztási hajlandóságot" vagy a kevésbé népszerű tartalmak megosztóit is priorizált letöltéssel kellene jutalmaznia a rendszereknek a hatékonyabb működés érdekében.