Már teljes Apple-boltokat is hamisítanak Kínában

Vágólapra másolva!
Nem csupán termékeket, hanem teljes Apple-üzleteket  is hamisítottak már Kínában: arról, hogy nem az amerikai cég kirendeltségéről van szó, csak a kirakat felett lévő Apple Store felirat mellett elhelyezett pont, illetve a felcserélt betűk - Apple Stoer - árulkodnak.
Vágólapra másolva!

Az AP hírügynökség beszámolója szerint a Kína dél-nyugati részén fekvő Jünnang tartományban lévő Kunming városban élő amerikai házaspár fedezte fel az "Apple Store.", pontosabban "Apple Stoer" felirattal ellátott üzleteket. Bár a valódi üzleteket is "Apple Store"-nak nevezik, azokon csak a cég almás logója látható.

Ezt leszámítva azonban az üzletek kialakítása és berendezése is csaknem megegyezik a valódi Apple boltokéval, bár a csigalépcső kivitele és a falak festése kissé összegányoltnak tűnt - számoltak be blogjukon. A hírügynökség szerint a Kínában élő amerikaiak már három hamis Apple-boltot is felfedeztek az elmúlt napokban, ahol még az eladók is ugyanolyan kék pólókat viseltek, amelyeket a cég valódi üzleteinek alkalmazottai is. A blogbejegyzésükből az is kiderül, hogy a dolgozók maguk is úgy hiszik, hogy a valódi Apple a munkaadójuk.

Forrás: [origo]
Még több kép a hamis üzletről a Bird Abroad blogon

Az Apple-nek jelenleg négy hivatalos képviselete működik Kínában: két üzlet Sanghajban, másik kettő pedig Pekingben - Kunmingban egyáltalán nincsenek Apple Store-ok - derül ki a cég honlapján lévő listából. Az a blogból nem derül ki, hogy a hamisított üzletben valódi Apple-termékeket árusítanak-e, egy helyi hivatalos viszonteladó az AP hírügynökségnek azonban elmondta, lehetséges, hogy eredeti termékeket árulnak az üzletek, de ezek biztosan nem legális importból származnak.