Vágólapra másolva!
Váratlanul lemondott tisztségéről a kritikus informatikai infrastruktúrák védelmével foglalkozó szervezet, a CERT vezetője, Randy Vickers. Bár a szakember nem indokolta lemondását, sajtóhírek szerint erre azért kerülhetett sor, mert a közelmúltban a CIA és kormányhivatalok rendszerei ellen is sikeres támadásokat hajtottak végre hackerek.
Vágólapra másolva!

A kritikus internetes infrastuktúrák, így kormányzati hálózatok és erőművek rendszereinek biztonságát felügyelő CERT az Amerikai Belbiztonsági Minisztérium részeként működik, és Randy Vickers 2009 óta volt a szervezet vezetője, és pénteken mondott le tisztségéről - értesült a Reuters hírügynökség a szaktárcától.

Vickers pozícióját ideiglenesen korábbi helyettese, Lee Rock tölti be, utódját pedig még keresik. A szakember a hírügynökség szerint valószínűleg azért mondott le, mert a közelmúltban az amerikai Szenátus, a Pentagon a CIA és az FBI számítógépes rendszerébe is be tudtak hatolni hackerek. Emellett bár két ismert hackercsoport, az Anonymous és a LulzSec egyes feltételezett tagjait már letartóztatták, a csapatok globális hackertevékenységét a hatóságoknak nem sikerült visszaszorítaniuk.