Eddigi leggyorsabb mobilját olcsón hozza ki a Nokia

nokia 500
Vágólapra másolva!
A Nokia 500-ast egy gigahertzes processzorral szerelik fel, és a finn mobilcég némileg feltuningolt operációs rendszerével gyorsan lehet majd facebookozni rajta. A könnyű mobil a tervek szerint olcsó lesz, és a fiataloknak szánja a gyártó.
Vágólapra másolva!

A billentyűzet nélküli, érintőképernyős Nokia 500-asban alkalmaz elsőként egy gigahertzes processzort a finn gyártó, amelynek korábbi összes okostelefonja ennél gyengébb hardveres alapokat használt. A mindössze 93 grammos készülék hátlapjának fedőit különböző színű típusokra lehet majd lecserélni házilag is.

Javítgatott szoftverrel is gyors lesz

A rivális okostelefonok között már ennél nagyobb teljesítményű modellek is találhatók, de szép számmal léteznek ennél lassabb chipet tartalmazó modellek is. A Nokia szerint az egy gigahertzes lapka zökkenőmentes használatot biztosít, így fürgén indulnak majd el rajta a programok, és több megnyitott alkalmazás között is akadásmentesen lehet váltogatni. A Nokia 500-as ugyan még nem a Windows Phone 7 szoftvert tartalmazza, hanem a cég saját, Symbian operációs rendszerét, de legalább annak feljavított, Anna kódnevű változatát. Ez többek közt egy gyorsabb webböngészőt tartalmaz, és virtuális billentyűzete álló nézetben is teljes qwerty-kiosztást használ a kényelmes gépelés érdekében - a korábbi kiadás ilyen nézetben a számbillentyűzetekhez hasonló gombokat rajzolt a képernyőre.

A Nokia 500 bemutatója

Nem fog sokba kerülni

A sajtóhírek szerint a Nokia 500-as nettó ára kártyafüggetlenül és a szolgáltatói kedvezmények nélkül is csupán 150 euró, vagyis mintegy negyvenezer forint lesz, ennek köszönhetően a készülék nagyon is versenyképes lesz, ilyen teljesítményű okostelefont hasonló áron egyik gyártó sem kínál jelenleg.

A Nokia 500-ast egyébként 3,2 colos (kb. 8 cm-es) átlójú, azonban a tipikusnál kisebb, 640 x 360 pixeles felbontást használó érintőképernyővel szerelik fel. A telefonnak alapból két gigabájt memóriája lesz, de ezt külön megvehető microSD-kártyákkal akár 32 gigabájtig bővíthetik majd a tulajdonosok.

Forrás: [origo]

Ehhez is jár majd ingyenes navigáció

A telefon 5 megapixeles, autofókuszos, de ledes villanót nem tartalmazó digitális kamerával szerelik fel, amely 640 x 480 pixeles videofájlokat tud rögzíteni. Az 500-ast beépített GPS-szel is felszerelik, a HSDPA és 3G adatátvitel mellett pedig wifin is képes kapcsolódni. Specifikációja szerint az Ovi Maps nevű, a világ legtöbb országát lefedő ingyenes navigációs szoftver is jár majd a készülékhez, ahogy a cég összes újabb okostelefonjához.