Robotokra cseréli munkásait a számítógépgyártó

Vágólapra másolva!
A tajvani Foxconn cég üzemeiben három éven belül egymillió robot végzi majd a számítógépek és okostelefonok, táblagépek gyártását. A cég nem közölte, hogy a robotok hány ember munkáját veszik majd át.
Vágólapra másolva!

A más márkák számítógépeit, táblagépeit és okostelefonjait szerződéses gyártóként előállító Foxconn közlése szerint üzemeiben világszerte jelenleg tízezer robot működik. Az emberi munkásainak számos öngyilkossága miatt a címlapokra került társaság azonban már jövőre jelentősen növelni fogja robotjainak számát a gyártósoron: a cég úgy tervezi, hogy 2012-ben már háromszázezer robot segíti a termékek előállítását.

Három éven belül már egymillió robot dolgozik majd a Foxconn üzemeiben, amelynek eredményeként jelentősen csökkenhet az emberi munkások száma a gyárakban, bár a vállalat nem közölte, hogy a nagyszámú gép alkalmazása hány ember munkáját teszi feleslegessé. A Xinhuanet angol nyelvű kínai hírportál szerint a robotok olyan egyszerű rutinfeladatokat végeznek majd el, mint például a festés, a forrasztás vagy az összeszerelés. A robotok alkalmazásától a vállalat a hatékonyság növekedését és a munkabérekre fordított összegek csökkenését várja. A tajvani Foxconn jelenleg világszerte 1,2 millió munkást foglalkoztat, ebből egymillióan a társaság kínai üzemeiben dolgoznak.