Az Apple levetette a polcokról a Samsung táblagépét

Vágólapra másolva!
Hollandiát leszámítva minden európai uniós tagország boltjainak polcairól lekerül a Samsung Galaxy Tab 10.1-es táblagépe, miután az Apple jogászai egy német bíróságon elérték, hogy ideiglenes végzéssel tiltsák meg a dél-koreai gyártónak a készülék árusítását.
Vágólapra másolva!

A BBC brit közszolgálati médium híradása szerint az Apple egy düsseldorfi bíróságon érte el, hogy Hollandiát leszámítva az összes uniós tagországban - beleértve Magyarországot is - tiltsák meg ideiglenesen a Google Android operációs rendszert futtató, hónapok óta kapható Samsung Galaxy Tab 10.1 táblagép árusítását. A DPA hírügynökség szerint bár az ügyben egy német bíróság járt el, annak rendelkezése az egész Európai Unióra érvényes. Hollandiában az eltérő versenyjogi törvény miatt nem tudták elérni a Samsung termékének betiltását az Apple jogászai - írja a The Next Web technológiai hírportál.

A hazai boltok még vizsgálódnak

Az Apple ugyanis azzal vádolta meg a rivális Samsungot, hogy termékében jogtalanul használja a vállalat által szabadalmaztatott megoldásokat, így ha a Galaxy Tabet tovább forgalmaznák, az folyamatos érdeksérelmet okozna a vállalatnak. A Samsung magyarországi képviseleténél az [origo]-nak szerd'n nem tudták kommentálni a termék letiltásáról szóló hírt, egyelőre azt sem tudták megmondani, hogy mi lesz a helyzet a hazai boltokban lévő táblagépekkel. A tabletet itthon forgalmazó egyik ismert elektronikai áruházban pedig jelenleg jogászokkal vizsgálják a teendőket, de még ennél a cégnél sem tudják, pontosan mit kell tenniük.

A Samsung szóvivője, Kim Titus az eset kapcsán úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy a bíróság a végzés meghozatala előtt egyáltalán nem hallgatta meg álláspontjukat, de mindent megtesznek azért, hogy elérjék azt, hogy a termék újbóli árusítását bebizonyítva, hogy nem sértik riválisuk szabadalmát. Bár a német bíróság rendelkezése csak ideiglenes, a termék árusításának megtiltása komoly károkat okozhat a Samsungnak, mivel ha a cég mégsem vonja ki az európai piacról az érintett táblagépet, akár 65-70 millió forintnak megfelelő büntetést róhatnak ki rá minden egyes eladott táblagép után.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az Apple szerint formaterveit nyúlja a Samsung

A The Next Web szerint az ideiglenes végzés azonnal hatályba lépett Németországban, de elképzelhető, hogy teljes uniós kiterjesztése további technikai lépéseket igényel az Apple jogászaitól. A lap azt sem tartja kizártnak, hogy a végzést a vállalatok képviselőinek meghallgatásait követően néhány héten belül feloldják majd, de egy ehhez hasonló jogi procedúra akár egy évnél hosszabb ideig is elhúzódhat, amíg pedig a végzés érvényben van, egyetlen darabot sem tud eladni táblagépéből Európában a Samsung.

Az Apple szerint a Samsung egyes új okostelefonjainak és táblagép formaterve hasonlít túlságosan az amerikai társaság iPhone és iPad eszközeire. Az amerikai cég szerint a Samsung a közösségiformaterv-mintákkal kapcsolatos oltalmát sértette meg az Apple termékekre túlságosan hasonlító eszközök piacra dobásával. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó iparági szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy a Samsung egy módosított kinézetű Galaxy Tabbel fog megjelenni Európában, hogy elejét vegye az Apple további támadásainak.

A hírügynökségnek nyilatkozó elemző szerint agresszív lépésével az Apple is kockáztat, mivel ha bebizonyosul, hogy vádjai alaptalanok voltak, komoly összegű kártérítést kellhet fizetnie a Samsungnak a meghiúsult eladások kompenzációjaként. A jogi procedúrával ugyanis hatékonyan megakadályozhatja, hogy saját tabletjének, az iPadnek komoly riválisa legyen a piacon.

Több kontinensen marja egymást az Apple és a Samsung

Az Apple jogászai egyébként nemrég azt is meg tudták akadályozni peres úton, hogy a Samsung Galaxy Tab 10.1 készüléket a koreai gyártó Ausztráliában piacra dobja. A két gyártó közötti szabadalmi viták régóta folynak, ezek részeként a Samsung viszontperelte az Apple-t az Egyesült Államokban, Japánban és Dél-Koreában is.

A helyzetet bonyolítja, hogy az Apple egyik fontos beszállítója is a Samsung, amely az amerikai cég iPad táblagépének és iPhone okostelefonjainak számos fontos alkatrészét is gyártja. A hírügynökségnek nyilatkozó elemző szerint egy ilyen ellenséges lépés azonban a két vállalat között meglévő több milliárd dolláros üzleti kapcsolatot is megronthatja.

Cikkünket folyamatosan frissítjük, ha a pereskedésről és a termék árusításának letiltásáról újabb hírek látnak napvilágot.