A Samsung után a Motorola táblagépét is támadja az Apple

Vágólapra másolva!
Az Apple, amely egy németországi bíróságon elérte, hogy ideiglenesen tiltsák meg a Samsung Galaxy Tab 10.1 táblagép árusítását, egy másik rivális terméket, a Motorola Xoomot is hasonló módszerrel akar eltávolítani a boltokból.
Vágólapra másolva!

Erről az Ars Technica című amerikai technológiai magazin adott hírt, amely úgy tudja, hogy az Apple a Samsung ellenihez hasonló keresetet nyújtott be a Motorola ellen is, amelynek Xoom nevű táblagépét találja problémásnak.

Az Apple azzal vádolta meg a Samsungot, hogy jogtalanul lemásolta az iPad formatervét, és hasonlókkal vádolja a Motorolát is, bár azt még nem tudni, hogy a tavasszal piacra dobott Xoom tabletet is le akarja-e vetetni az európai boltok polcairól. Bár a Samsung az Apple egyik fontos alkatrész-beszállítója, a két cég között komoly szabadalmi viták folynak, mindkét fél több országban is megvádolta a másikat azzal, hogy engedély nélkül használja saját termékeiben a másik cég technológiáit.