Saját mobilokat fog gyártani a Google

Vágólapra másolva!
Legnagyobb riválisához, az iPhone-t gyártó Apple-höz hasonlóan nemsokára a Google is saját gyártású okostelefonokkal léphet piacra, a keresőóriás ugyanis bejelentette, hogy felvásárolja a cég Android szoftverét korábban is használó amerikai Motorola mobilgyártó részlegét. Ezzel a lépéssel a cég az esetleges szabványsértési perek ellen is védi magát.
Vágólapra másolva!

A két vállalat közös közleményben jelentette be a terveik szerint még idén vagy legkésőbb a jövő év elejéig lezáruló felvásárlást, amelyről teljes titokban tárgyaltak eddig. A Google összesen tizenkét és fél milliárd dollárt, vagyis több mint kétbillió forintnak megfelelő összeget fizet majd a Motorola mobiltelefon-gyártó részlegéért, amelyet az amerikai vállalat idén választott külön hálózati eszközökkel és egyéb berendezésekkel foglalkozó részlegeitől. A felvásárlást az amerikai és európai versenyhivataloknak is jóvá kell hagyniuk.

Megvédik magukat a szabványtrolloktól

A felvásárlás révén az eddig csupán okostelefonokon és táblagépeken használatos operációs rendszereket és szolgáltatásokat fejlesztő Google az Apple-höz hasonlóan saját készülékkel rukkolhat majd elő. A keresőcég számára a mobilos szolgáltatások mindennél fontosabbak, mivel ezek használata növekszik az utóbbi években a leginkább.

Korábban kizárólag a Google külső gyártópartnerei végezték a készülékek előállítását, még a keresőcég saját márkanevén árusított Nexus One és Nexus S modelleket például a HTC és a Samsung gyártotta. A Motorola korábban is számos olyan készüléket dobott piacra, amely a Google Android szoftverét használta, de a saját márkaneve alatt.

Fontos tényező továbbá, hogy a felvásárlás révén a Motorola mobiltávközléssel kapcsolatos szabadalmait is megszerzi a Google, ennek révén megelőzheti, hogy a rivális cégek jogi úton, szabványsértésre hivatkozva lehetetlenítsék el az androidos készülékek árusítását - írja Larry Page, a Google elnök-vezérigazgatója a felvásárlás kapcsán publikált blogbejegyzésében. Ezt a múlt héten az Apple is megtette a Samsung Galaxy Tab 10.1 táblagéppel.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Nem fogják kisajátítani az Androidot

Bejegyzése szerint Motorola mintegy nyolcvan év tapasztalattal rendelkezik a kommunikációban, és alapító tagja volt a nyílt forráskódú mobilszoftverek fejlesztését célzó iparági szövetségnek is. Page-nek a leírtak szerint személyes kedvence volt a kilencvenes évek végén a kettéhajtható kivitelben készülő Motorola StarTAC mobiltelefon, amely a maga idejében a világ legkisebb és legkönnyebb készülékének számított. Jelenleg a cégvezér azonban már a Motorola Droid modelljeit preferálja - az amerikai vállalat ugyanis már évek óta az Android szoftvert használó készülékeket dob piacra.

Andy Rubin, a Google mobilszolgáltatásokért felelős részlegének alelnöke szerint a felvásárlással új területeken vetheti meg a lábát a cég. Annak ellenére, hogy az akvizíció révén maga is készülékeket fog gyártani, a Google továbbra is nyílt platformként akarja megőrizni az Androidot, amely így továbbra is elérhető marad más gyártók számára - nyilatkozta Rubin. Bár a Motorola korábban a világ egyik legsikeresebb készülékgyártója volt, az androidos készülékei kevésbé voltak sikeresek a riválisok, például a HTC vagy a Samsung modelljeinél.