Nyugati technológiával kémkedett a líbiaiak után a Kadhafi-rezsim

Vágólapra másolva!
Külföldi cégek segítették a Kadhafi-rezsimet a líbiai internetes forgalom szűrésében. Moammer Kadhafi az arab forrongások kitörése után több nyugati cégtől is vásárolt technológiát az e-mailek ellenőrzésére, a legforróbb helyzetben viszont teljesen lekapcsolta az internetet.
Vágólapra másolva!

Nyugati cégektől vásárolt technológiával kémkedtek Moammer Kadhafi ügynökei a líbiaiak e-mailjei és chatüzenetei után - legalábbis erről árulkodik annak az irodának a képe, ahol dolgoztak, és ahová a Wall Street Journal című gazdasági lap újságírói jutottak be Tripoliban.

A líbiai vezetőnek hatalma megtartásához létfontosságú eszközzé vált a kémkedés az arab forrongások kitörése után. A Wall Street Journal úgy tudja, hogy líbiai tisztségviselők az év elején több olyan céggel is tárgyaltak, amely az internetes forgalmat monitorozó termékeket gyárt, ugyanis modern internetszűrő-rendszerekre volt szükségük. A lap szerint a megkeresett cégek között szerepel a francia Amesys és a Boeinghez tartozó kaliforniai Narus is, de mindkét cég tagadta a líbiai eladásokat.

Líbiának a legmodernebb eszközökre volt szüksége, hogy ellenőrizze a Skype líbiai forgalmát, cenzúrázza a YouTube videóit, és megakadályozza, hogy a líbiaiak proxy szerverek segítségével álcázzák online tevékenységüket.

Líbia nem az egyetlen ország a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, amely külföldön szerzi be az ellenzék ellen bevetett bonyolult technológiákat. Amerikai, kanadai, európai és kínai cégek is profitra tettek szert azzal, hogy segítettek ezeknek a rezsimeknek a weboldalak blokkolásában, az e-mailek szűrésében és a beszélgetések lehallgatásában - írja a Wall Street Journal.

Líbia az után vásárolt be ezekből az eszközökből, hogy a nemzetközi közösség megszüntette az országot sújtó kereskedelmi szankciókat köszönhetően annak, hogy Kadhafi átadta az 1988-as Lockerbie-merénylet gyanúsítottjait, és lezárta tömegpusztító fegyvereket gyártó programját. A cégeknek ezek után megbecsült kliense lett Kadhafi, akinek egyre több fejtörést okozott a líbiaiak internetes tevékenysége még úgy is, hogy az ország lakosságához képest viszonylag kicsi volt a hozzáféréssel rendelkezők aránya.

A felkelés erősödésével a Kadhafi-rezsim is elszántabban kereste a megoldást az online forgalom szűrésére. A Wall Street Journal úgy tudja, idén februárban az egyik líbiai szolgáltató cég tisztségviselője Barcelonában találkozott a Narus képviselőivel, akik azonban Líbiába már nem akartak elutazni, mert nem akarták rombolni a cég tekintélyét. Nem sokkal később azonban a líbiai felkelők már elfoglalták az ország második legnagyobb városát, Bengázit, az egyre nagyobb tüntetésekre pedig Kadhafi azzal válaszolt, hogy teljesen lezárta az internetet Líbiában. Az ország offline volt egészen múlt hétig, amikor a felkelők elfoglalták a fővárost, Tripolit.