Zuhanórepülésbe fognak a memóriaárak

Vágólapra másolva!
A PC-k iránti csökkenő érdeklődés miatt felére csökkennek az asztali gépekbe és laptopokba szerelhető memóriák árai. Az iSuppli elemzőcég szerint a jövőben bagóért vehetünk RAM-ot a számítógépbe.
Vágólapra másolva!

1,6 dollárra fog esni eddigi 2,1 dolláros áráról a két gigabájtos DRAM memóriák ára az IHS iSuppli elemzése szerint. A változást a harmadik üzleti negyedévre időzítette az elemzőcég. Az árcsökkenés oka, hogy jelentősen csökkent a kereslet a DRAM chipek iránt. A trend az év végéig ki fog tartani, az iSuppli szerint a negyedik negyedévre elérheti a gyártási költséghez veszélyesen közel eső 1,25 dolláros árat a kétgigás memória ára. Mivel olyan nincs, hogy egy gépben túl sok lenne a memória, az ősszel érdemes lesz megtömni RAM-mal az otthoni PC-ket.

Egy évvel ezelőtt még 4,7 dollárba került a laptopokba és PC-kbe való memória. Ám a tabletekre való áttérés és a gazdasági válság jelentősen csökkentette a keresletet. Az asztali gép mellett kitartók sem szeretnének annyi RAM-ot felhalmozni, hogy a korábbi keresleti szintek fennmaradjanak. Az iSuppli szerint a gyártók számára egy kiút kínálkozik, ha DRAM-gyártás helyett a kütyükben és SSD-meghajtókban használt NAND flash memória termelésére állnak át.