Lecseréli legendás csengőhangját a Nokia

Vágólapra másolva!
Internetes pályázat keretében keresi jövőre megjelenő, új generációs mobiltelefonjainak csengőhangját a Nokia: a finn gyártó tizenhét éve használja ugyanazt a dallamot készülékein, a Nokia Tune legjobb remixelőjét tízezer dollárral jutalmazzák.
Vágólapra másolva!

A Nokia hivatalos blogján hirdette meg a Nokia Tune Remake címet viselő pályázatot, amelyre bárki benevezhet egy saját készítésű remixszel. A finn mobilgyártó készülékein alapbeállításként 1994 óta szerepel az eleinte Grande Valse, később pedig Nokia Tune néven hivatkozott csengőhang, amely elsőként a Nokia 2110-es készüléken volt hallható kissé kezdetleges, monofónikus hangzásban. Ez volt az első olyan mobiltelefonos csengőhang, amely egy felismerhető dallamot tartalmazott az egyszerű pittyegés helyett.

Ahogy a készülékek hanglejátszási képességei fejlődtek, később többszólamú változata is készült a csengőhangnak, a legújabb mobilokon pedig már hangszeres zeneként hallható a már mp3-ban tárolt csengőhang. Bár a Nokia készülékek csengőhangja a világ egyik legismertebb dallama, az valójában egy Francisco Tárrega nevű spanyol zeneszerző 1902-ben komponált Gran Vals című művének egy részlete. Az eladott készülékek száma alapján egy átlagos napon közel egymilliárd alkalommal szólal meg a világszerte használatban lévő Nokia mobilokon.


A készülékekkel együtt a Nokia csengőhangja is fejlődött

A gyártó október 2-áig várja a Nokia Tune átdolgozott változatait a Nokiatune.Audiodraft.com címen elérhető internetes pályázatán. Az oldalon bárki meghallgathatja a már benyújtott pályaműveket is, amelyek közül e sorok írásakor a Nokia Future Level 2 című alkotás áll az első helyen. A nyertes csengőhangot a gyártó 2012-ben piacra kerülő készülékein alapbeállításként használt csengőhangként fogja alkalmazni, készítője pedig tízezer dolláros, vagyis mintegy kétmillió forintos jutalomban részesül majd. Az öt legnépszerűbb dallamot a társaság mobiltelefonos szoftverboltjában is bárki számára elérhetővé teszi majd, készítőiket pedig egyenként ezer dollárral jutalmazza.