Álom még a kényelmes gépelés érintőképernyőn

Vágólapra másolva!
A Synaptics cég olyan okostelefonos érintőképernyőt fejleszt, amelyen a valódi billentyűzethez hasonlóan lehet majd gépelni, a kijelzőn ugyanis ki lehet majd tapintani a virtuális billentyűket. Azt még nem tudni, mikor lesz elérhető, de biztosan nem a következő években.
Vágólapra másolva!

Erről Andrew Hsu, a gyártó műszaki stratégiai vezetője beszélt PC World amerikai technológiai magazinnak. Hsu elmondása szerint a laptopokban és okostelefonokban, táblagépekben használatos érintőpaneleket gyártó Synaptics jelenlegi fejlesztései a szövegbevitel könnyítésére irányulnak.

Manapság ugyanis az érintőképernyős okostelefonok a legnépszerűbbek a felhasználók körében, a valódi billentyűket nem tartalmazó készülék virtuális tasztatúráin azonban nem lehet gyorsan és kényelmesen gépelni. A Synaptics most azt szeretné megvalósítani, hogy az érintőképernyőn kirajzolódó gombok lenyomása hasonló élményt nyújtson ahhoz, mint amikor valaki egy fizikailag is létező billentyűt bök meg ujjbegyével. A végső cél az, hogy a virtuális billentyűk szélei is kitapinthatóak legyenek valódi társaikhoz hasonlóan.

Ugyanakkor azt Hsu is beismerte, hogy a valódi gombok szimulálásának megoldása nagyon komplex feladat, a szakember nem is tudat megjósolni, azt, hogy mikor lesz kereskedelmi forgalomban elérhető az ezt lehetővé tevő technológia. A jelenlegi készülékekben a gombnyomás érzetét a telefonba épített rezgőmotorok egy-egy pillanatra való aktiválásával próbálják utánozni a gyártók, de ez a megoldás Hsu szerint messze van még a tökéletestől, mivel ezek inkább bizsergető érzést keltenek.

A szakember szerint azonban már néhány éven belül megjelenhetnek a hordozható eszközökben az olyan képernyők, amelyek képesek lesznek megkülönböztetni azt is, hogy egy-egy pontjukat milyen erővel nyomják be, ami új, a használatot könnyítő funkciót megvalósítását teszi lehetővé.