Kínai kézbe kerülhet a Yahoo

Vágólapra másolva!
Az amerikai internetes keresőt a legnagyobb kínai e-kereskedelmi szájt üzemeltetői vásárolhatják meg, legalábbis az Alibaba.com alapítója egy nyilatkozatában erről nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Jack Ma, az eBayhez hasonló nemzetközi piactérként funkcionáló kínai Alibaba.com portál tulajdonosa az amerikai Stanford Egyetemen tartott előadásában úgy nyilatkozott, hogy nagyon foglalkoztatja a Yahoo cég felvásárlása. A Yahoo egyébként az Alibabában is komoly részesedéssel rendelkezik.

Az egykor angoltanárként dolgozó elnök-vezérigazgató elmondta, nem csupán a Yahoo tulajdonában lévő részvényeket szeretné megvásárolni, hanem a teljes amerikai internetes vállalkozást felvásárolná. Az akvizíció révén az Alibaba jelentősen bővíteni tudná tevékenységét a kulcsfontosságú nemzetközi internetes piacokon. Jack Ma egyébként elmondta, hogy tervei szerint a teljes jövő évet az Egyesült Államokban tölti majd, hogy jobban megismerje az ország és annak gazdaságának sajátosságait. Ma egyébként már korábban, még a Yahoo nemrég menesztett elnök-vezérigazgatója, Carol Bartz vezetése alatt megpróbálta kivásárolni a céget az Alibabából, de akkor Bartz visszautasította ajánlatait.