hirdetés

Elhunyt Steve Jobs, az Apple társalapítója

2011.10.06. 3:09

Ötvenhat éves korában meghalt Steve Jobs, az Apple társalapítója, aki nemrég mondott le a cég elnök-vezérigazgatói tisztségéről. Az Apple arcának tekintett technológiai guru régóta hasnyálmirigyrákban szenvedett.

A hírt magyar idő szerint csütörtökön nem sokkal éjfél után jelentette be az Apple, amelynek honlapján egy rövid megemlékező szöveget, és Jobs képét is elhelyezte. "Az Apple elvesztette vízionárius és kreatív zsenijét, és a világ elvesztett egy rendkívüli embert. Azok, akiknek közülünk volt szerencséje ismerni és együtt dolgozni Steve-vel, egy kedves barátot és egy inspiráló mentort vesztettek el. Steve egy olyan céget hagy maga mögött, amelyet csak ő hozhatott létre, szelleme pedig mindig az Apple alapjait jelenti majd." - áll az Apple honlapján. A számítógépgyártó cég a rememberingsteve@apple.com e-mail címen fogad részvétnyilvánításokat bárkitől.

Világszerte gyülekeznek a gyászolók a cég boltjainál

Az [origo] egy, a New Yorkban tartózkodó olvasója szerint a cég Fifth Avenue-n lévő márkaboltjánál már nem sokkal a halálhír bejelentését követően gyülekezni kezdtek az emberek, akik elmondása szerint "sorban viszik a virágokat, és perceket álldogálnak az üzlet mellett könnyes szemmel".

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint az Apple boltjainál világszerte gyülekeznek a gyászoló felhasználók, a cég cupertinói központja előtt pedig félárbocra eresztették a zászlókat. New Yorkban, Kínában és Ausztráliában a szimpatizánsok egyaránt virágokat és búcsúüzeneteket hagynak a társaság boltjainál.

A legsikeresebb termékek vezetése alatt születtek

Az 1955-ben született Steve Jobs még 1976-ban alapította meg az Apple céget Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel, amely elsőként rukkolt elő grafikus menüvel rendelkező, egérrel irányítható számítógépet. Wozniak a gép megalkotásáért felelt, Jobs pedig az értékesítésért felelt. A szakember a nyolcvanas évek közepén távozni kényszerült a vállalattól, de 1996-ban újra visszakerült az Apple-höz, miután a cég felvásárolta a NeXT nevű PC-gyártó vállalkozását.

Forrás: Apple
Ezzel a képpel emlékezett az Apple honlapján elhunyt alapítójára. További képekért kattintson!

Jobs vezetése alatt rukkolt elő a cég a monitorral egybeépített, színes iMac asztali gépekkel, az iPod zenelejátszóval, majd az iPhone okostelefonnal és az iPad táblagéppel is, amelyek rendkívül sikeresnek bizonyultak, az utóbbi termékek piacán a riválisok máig nem tudták behozni az Apple előnyét.  Jobs 2011 augusztus 25-éig vezette a céget, bár két évvel korábban hosszabb betegszabadságot vett ki, miután májátültetést hajtottak végre rajta hasnyálmirigyrákjának kezelése részeként (a betegségről részletek ebben a cikkben). Betegszabadságáról visszatérve Jobs sokat veszített testsúlyából, amelynek nyomán a sajtó sokat cikkezett, de az Apple sajtószóvivői akkor úgy nyilatkoztak, hogy nincs baj vezetőjük egészségével.

"Az Apple legfényesebb napjai előtt áll"

Idén nyáron még személyesen jelentette be a cég Mac OS X operációs rendszerének új változatát, és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat, de a nyár végén lemondott elnök-vezérigazgatói tisztségéről, mivel saját bevallása szerint már nem tudta ellátni az ezzel járó feladatokat, bár az igazgatótanács elnök tisztségét haláláig betöltötte. Lemondásáról szóló levelében Jobs úgy fogalmazott, hogy véleménye szerint az Apple még legfényesebb és leginnovatívabb napjai előtt áll.

Utódja Tim Cook, a cég korábbi ügyvezető igazgatója lett, aki csupán egy nappal Jobs halála előtt mutatta be az iPhone új, 4S nevű változatát. A lakhelyén, a kaliforniai Palo Altóban elhunyt Steve Jobs az Apple mellett az animációs filmeket készítő, és többek közt a Toy Story-sorozatot is jegyző Pixar cég társalapítója is, aki az utóbbi cég felvásárlását követően Walt Disney cég igazgatótanácsába is bekerült.

Forrás: AFP
További képekért kattintson!

Steve Jobs szigorúan őrizte magánéletét, 1991 óta második feleségével, Laurennel és három gyermekével élt, de egy korábbi házasságából született még egy lánya. A csecsemőként örökbeadott Jobs felnőttként tudta meg, hogy Mona Simpson amerikai írónő a testvére. A vállalattól származó információk szerint szeretett hétköznapi ruhában járni, termékbemutatóit is mindig egyszerű farmerben és fekete pólóban tartotta, kedvenc zenésze pedig Bob Dylan volt. 

Életének fontos korszakát, a vállalat megalapítását a Szilícium-völgy kalózai című amerikai filmben dolgozták fel. Ebben azt a valós történetet is feldolgozzák, amely szerint 1968-ban, vagyis középiskolás korában Jobs egy olyan elektronikus berendezést eszkábált barátaival, amely lehetővé tette, hogy ingyen tudjanak távolsági hívásokat indítani telefonfülkékből. Ekkoriban a vezér még rádiók javításával is szerzett pénzt magának. Az Apple céget 1976-ban Steve Wozniak szüleinek garázsában indították el, az ehhez szükséges 1750 dollár megszerzéséhez Jobs Volkswagen mikrobuszát, Wozniak pedig drága Hewlett-Packard gyártmányú tudományos számológépét adta el.

"Bátor volt, hogy másként gondolkozzon"

A halálhírre a rivális Microsoftot megalapító Bill Gates úgy reagált, hogy Jobs tevékenysége az emberiség következő generációinak életére is hatással lesz. Barack Obama amerikai elnök szerint Steve Jobs neve a legnagyobb amerikai újítók között említendő, aki "bátor volt ahhoz, hogy másképpen gondolkozzon, mint a többiek, elég merész ahhoz is, hogy higgyen abban, hogy meg tudja változtatni a világot, és ahhoz is volt tehetsége, hogy ezt meg is valósítsa" - fogalmazott Obama a BBC brit közszolgálati médium szerint.

Tim Cook az Apple alkalmazottainak kiküldött levelében kifejtette, hogy a vállalat hamarosan megemlékezést tart majd Steve Jobs rendkívüli életéről a munkatársak számára. Véleménye szerint azzal lehet a leginkább tiszteletben tartani az egykori vezér emlékét, ha az általa nagyon szeretett munkát nélküle is folytatja a cég. New York polgármestere, Michael Bloomberg az Apple egykori vezetőjének haláláról a következőket mondta: "Amerika elvesztett egy olyan géniuszt, akinek a nevét Edisoné és Einstené mellett fogjuk emlegetni, akinek ötletei még generációkon át formálják majd a világot."

Csütörtökön a Google kereső is Steve Jobsra emlékezik: a cég ezúttal nem a társaság logóját módosította, hanem a szövegbeviteli felület alatt helyezte el az Apple vezetőjének nevét, valamint születésének és halálának dátumát, amelyekre kattintva az Apple honlapját nyithatja meg a látogató.

Az Apple a legértékesebb technológiai cég

Steve Jobs vezetése alatt az Apple a legértékesebb technológiai céggé vált, amelynek piaci értékét 351 milliárd dollárosra becsülik, amelynél a világon csak egyetlen társaság, az Exxon Mobil olajtársaság ér többet. A vállalat hamarosan egy hatalmas, űrhajót mintázó irodaházat épít magának, amelyet jelenlegi, Cupertinóban lévő központja közelében akar felhúzni egy hatszázezer négyzetméteres területen, amelyről minden meglévő házat lebontatna.

Mi az a hasnyálmirigyrák?

A hasnyálmirigyrák az egyik legalattomosabb daganatos betegség: sokáig észrevétlenül fejlődik, és amikor tüneteket okoz, akkor a gyógyulás reményével kecsegtető műtét általában már nem végezhető. A hasnyálmirigyrák nem mondható ritkának, Magyarországon az ötödik leggyakoribb daganatos halálok, pontos oka jelenleg még nem ismert. A dohányosokban háromszor-ötször gyakoribb az előfordulása, mint a hasonló korosztályú nemdohányosokban. A magas zsírtartalmú táplálkozás a nagyarányú húsfogyasztással együtt szintén növelheti a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázatát.

A hasnyálmirigyrákos betegek jelentős hányadánál korán jelentkező, súlyos problémát jelent a gyomortáji és a hátba is kisugárzó, nehezen csillapítható fájdalom, amelynek legfőbb okát az képezi, hogy a hasnyálmirigyrák korán beszűri a közvetlen szomszédságában lévő idegdúcokat. Nagy erőfeszítések folynak a világ vezető rákintézeteiben a jelenleginél eredményesebb kezelési módok és a hasnyálmirigyrákos betegek életminőségét javító eljárások, gyógyszerek kifejlesztésére (a betegségről részletek ebben a cikkben olvashatóak).

Négy évig hasnyálmirigyrákban szenvedett Ralph Steinman, a hétfőn orvosi Nobel-díjat kapott tudós is, aki három nappal a bejelentés előtt hunyt el. A New York-i Rockefeller Egyetem közleménye szerint Steinman annak köszönheti a szokatlanul hosszú túlélést e rákbetegség esetében, hogy a saját felfedezésén alapuló, egyelőre kísérleti fázisban lévő immunterápiával kezelték.



Most
Top 12 óra
hirdetés
hirdetés
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat
youmetry