Zárt körben temetik el Steve Jobsot

Steve Jobs
Vágólapra másolva!
Az Apple cég nemrég elhunyt társalapítóját két nappal halálát követően, még október 7-én eltemetik - értesült a Wall Street Journal. A temetésre szűk családi körben kerül sor, pontos idejét és helyét az amerikai üzleti lapnak sem árulta el belső forrása.
Vágólapra másolva!

A szerdán Palo Altó-i otthonában elhunyt Steve Jobs temetéséről hivatalosan sem a családja, sem pedig az Apple cég nem nyilatkozott, a Wall Street Journal belső forrásból értesült a temetés idejéről. A lap szerint az Apple korábbi elnök-vezérigazgatójától szűk családi körben vesznek búcsút, a temetés pontos időpontját és helyét pedig informátora sem osztotta meg a lappal, hogy tiszteletben tartsa Jobs családjának magánszféráját.

Steve Jobs szerdán hunyt el ötvenhat éves korában, miután 2004 óta folyamatosan küzdött a hasnyálmirigyrákkal, 2009-ben pedig májátültetésen is átesett, ezért többször is hosszabb betegszabadságra távozott cégétől. Noha az Apple cég nem tervezett semmilyen nyilvános megemlékezést egykori vezetőjéről, csupán a cég honlapján feltüntetett e-mail címen fogadta a részvétnyilvánításokat, a társaság központját és nagyobb üzleteit virágok és búcsúüzenetek lepték el. A vállalat jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Tim Cook a dolgozóknak kiküldött üzenetében jelezte, hogy hamarosan egy megemlékezést tartanak "Steve Jobs nem mindennapi életéről".

Forrás: Northfoto