Vágólapra másolva!
A főként fotós termékeiről ismert japán cég nyilvánosan is beismerte, hogy mintegy két évtizeden át különböző módokon kozmetikázta gazdasági eredményeit annak érdekében, hogy eltitkolja a cég veszteségeit.
Vágólapra másolva!

Az Olympus vezetése kedden nyilvánosan is beismerte, hogy a kilencvenes évek óta különböző befektetési alapoknak és pénzügyi tanácsadóknak kifizetett összegekkel próbálta elrejteni a cég veszteségeit. Az elektronikai és fotótechnikai termékeket gyártó vállalat az évek alatt összesen közel másfél milliárd dollárral javította ki üzleti eredményeit. Az eredmények kozmetikázása miatt Hiszasi Mori igazgató-helyettesnek távoznia kell a cégtől. Az Olympus jelenlegi elnöke, Suicsi Takajama az elődjét, Cujosi Kikukavát és a cég könyvelését felügyelő Hideo Jamadát hibáztatja az eredmények manipulálásáért, és azt is fontolgatja, hogy feljelenti a két vezetőt a japán hatóságoknál.

A visszaélésekre az Olympus legutóbbi elnök-vezérigazgatója, Michael Woodford távozását követően derült fény. Woodford a sajtónak elmondta, hogy a hivatalos verzióval ellentétben nem "kulturális különbségek" miatt kellett távoznia a cég éléről, hanem azért, mert szembesítette annak vezetőit a visszaélésekkel.

Takajamának saját bevallása szerint nem volt tudomása az üzleti eredmények kozmetikázásáról, amelyek beismerését követően harminc százalékot esett az Olympus részvényeinek árfolyama. A botrány októberi kirobbanása óta a cég piaci értéke (vagyis a kibocsátott részvények és azok árfolyamának szorzata) a felére csökkent, és lehetséges, hogy a céget ki is vezetik majd a tokiói tőzsdéről. A társaság legnagyobb külföldi befektetője az Olympus teljes vezetőségét le akarja cserélni, mivel úgy véli, hogy "ha a visszaélésekről nem volt tudomásuk, inkompetensek, ha pedig igen, akkor hanyagul végzik a munkájukat."