Kinevezték az Apple új elnökét

Vágólapra másolva!
Az októberben elhunyt Steve Jobs utódja az Apple cég  elnöki tisztjén Arthur Levinson lesz, aki tizenegy éve tagja a vállalat igazgatótanácsának.
Vágólapra másolva!

A hatvanegy éves szakember a biotechnológiai fejlesztésekkel foglalkozó Genentech cég elnöke, és tagja a társaság kutatási stratégiáit meghatározó bizottságnak is. Levinson 2000 óta tagja az Apple igazgatótanácsának, amelyben tagja volt minden stratégiai lépéseket meghatározó albizottságnak is. Az Apple cégnél az elnöki pozíció Steve Jobs, a cég társalapítójának október 5-i elhunyta óta volt betöltetlen. Betegsége miatt Jobs még augusztusban lemondott a társaság elnök-vezérigazgatói tisztségéről, de elnöki pozícióját haláláig megtartotta.

Tim Cook, az Apple nemrég kinevezett új elnök-vezérigazgatója szerint Arthur Levinson szaktudásával már számos területen hozzájárult az Apple sikeréhez az elmúlt tizenegy évben. Maga Levinson kinevezéséről úgy nyilatkozott, hogy rendkívül büszke arra, hogy egy olyan vállalat elnöke lehet, amelynek fókuszában az áll, hogy folyamatosan megújítsa magát.

Társalapítójának halála óta a vállalatot kiemelt figyelem övezi, mert sokan úgy gondolják, hogy az Apple csak Steve Jobs vezetése alatt válhatott ilyen komoly piaci szereplővé. A társalapító elhunytát követően a legtöbb elemző arra számít, hogy a cég elnök-vezérigazgatója jóval kisebb kontrollt gyakorol majd a cég egyes részlegeire mint Jobs, aki szeretett mindenben maga dönteni.