Vágólapra másolva!
Egy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki még 2009-ben kiszivárogtatta az X-Men kezdetek: Farkas című amerikai akciófilmet egy hónappal az alkotás hivatalos premierje előtt.
Vágólapra másolva!

A 49 éves New York-i férfi márciusban a bíróság előtt hivatalosan is beismerte, hogy 2009-ben engedély nélkül feltöltötte két internetes tárhelyre a szerzői jogvédett filmet annak premierje előtt. A férfi a film nem végleges verzióját szivárogtatta ki, amelyen a digitális hátterek vetítéséhez használt zöld hátterek és az akrobatikus jelenetek végrehajtásához a színészekhez rögzített drótok is láthatóak voltak.

A bíróság döntése értelmében a férfinak egy évet kell a rácsok mögött töltenie egy szövetségi börtönben, mivel korábban is rajtakapták már hasonló típusú jogsértésen. A bírósági döntés értelmében a férfinak szabadulását követően egy éven át egy tartótiszttel kell találkoznia, és számítógépét is csak korlátozásokkal használhatja.

Forrás: [origo]