Gigapixeles szeme van az amerikai robothelikopternek

Vágólapra másolva!
Várhatóan tavasszal veti be elsőként az afganisztáni harctereken az Egyesült Államok új pilóta nélküli légijárnűvét, amelynek szemeként 1,8 gigapixeles digitális kamera szolgál.
Vágólapra másolva!

Az új robothelikopterrel az amerikai hadsereg a harctereket még hatékonyabban tudja megfigyelni majd, mert a pilóta nélküli repülőgépekkel ellentétben az új légi jármű egy helyben is tud állni a levegőben. Az A160 Hummingbird (kolibri) típus további előnye, hogy jellegéből adódóan helyből fel tud szállni, levegőbe juttatása nem igényel kifutópályát.

Az első három helikopter-drón első bevetésére a tervek szerint májusban vagy júniusban kerül sor majd Afganisztánban, jelenleg a gépek tesztrepülései folynak Arizonában - számolt be a BBC brit közszolgálati médium. A robothelikopterek a korábbi típusoknál jobb minőségben képesek érzékelni a külvilágot, mivel ezeket már 1,8 gigapixel felbontású, színes digitális kamerákkal szerelik fel.

Forrás: Boeing

Ennyire részletes képet biztosítani képes szenzorral korábban még nem használtak harci járművön - bár a kamera a BBC szerint csupán másodpercenkénti tíz képkockás rátával továbbítja a mozgóképet a földi irányítószemélyzetnek. A hadsereg szerint az óriási felbontás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy hat kilométeres magasságból a gép egy 170 négyzetkilométeres területről olyan részletes képet készítsen, hogy azon kivehetőek legyenek a járművek és az emberek is. A kiválasztott célpontok mozgását a helikopter automatikusan követni tudja, rendszere egyszerre 65 objektum kiválasztását teszi lehetővé.

A pilóta nélküli harci légijárművek első példányait a Boeing cég gyártotta le az amerikai hadsereg számára, de a később más cégek is bekapcsolódhatnak majd ezek előállításába. Jelenleg fejlesztés alatt árr az A160 fejlettebb változata, amelyet éjjellátó kamerával szerelnek majd fel, így azt nem csak nappali világosban lehet majd bevetni.