Új törvényjavaslatával a régi információk elfelejtésére akarja képessé tenni az internetet az Európai Bizottság. Ennek értelmében a felhasználók bármely számukra kínos információt töröltethetnének az internetről, kivéve akkor, ha azok elérhetőségéhez közérdek fűződik.
Az Európai Unió illetékes szerve az 1995-ben megalkotott adatvédelmi direktívájának átdolgozását végzi, ennek keretében jelentették be hétfőn azt a törvényjavaslatot, amely a felejtés jogának alkalmazhatóságát biztosítaná az interneten. Erre Viviane Reding, az EU digitális stratégiájáért is felelős igazságügyi biztosa szerint a Google és a Facebook korában elengedhetetlen szükség van, ugyanis csak így lehet biztosítani, hogy ne óriáscégek, hanem a felhasználók rendelkezhessenek saját adataik felett. Az interneten tárolt adatok törlését a törvényjavaslat esetén csak akkor tagadhatnák meg a tartalomszolgáltatók, ha azok elérhetőségéhez fontos közérdek fűződik.
A kínos információkat törölni lehetne a netről
Az [origo]-nak Jóri András korábbi adatvédelmi biztos korábban egy olyan példával illusztrálta ezt, amely szerint bár ha valaki letöltötte büntetését valamilyen bűncselekményért, az internetes archívumokban gyakorlatilag örökre elérhető marad a neve, pedig akár már erkölcsi bizonyítványra is jogosult. A felejtés joga lehetővé tenné, hogy ha büntetését letöltötte, akkor nevét töröltethesse a régi újságcikkekből.
Viviane Reding szerint a felejtés joga sokkal hétköznapibb problémára is megoldást biztosítana: például lehetővé teszi a fiatalkori bulis fotók eltávolítását a világhálóról, amelyek később, a felnőtt kori munkakeresés során kínosok lehetnek. Ugyanakkor a BBC szerint több technológiai cég már most jelezte aggályait ennek megvalósíthatóságával kapcsolatban. Az új adatvédelmi törvényjavaslat emellett azt is tartalmazza, hogy ha egy európai céget hackertámadás ér, arról 24 órán belül köteles értesítenie a helyi hatóságokat és ügyfeleit. Ezzel az előírással azt akarják megakadályozni, hogy a cégek eltussolhassák a megítélésüket jócskán rontó eseteket.
Jelezni kell, mire és meddig kellenek az adatok
Reding emellett szigorúbb előírásokat akar a felhasználói adatok feldolgozására is: a jövőben nem lesz majd elegendő feltételezni, hogy egy szolgáltatás használatával egy felhasználó hozzájárul adatainak feldolgozásához, hanem konkrétan ki kell kérnie az adatok elérését az ügyfelektől a szolgáltatóknak, és jelezni kell azt is, hogy a lekért adatokat mennyi ideig akarja tárolni a cég. Az új uniós törvénytervezet az amerikai székhelyű, de európai felhasználókat kiszolgáló cégekre, így például a Google-re vagy a Facebookra is kötelező érvényű lesz a tervek szerint. Az előbbi cég egyelőre nem nyilatkozott a tervezetről, az utóbbi cég pedig bővebb információkat kért arról - írja a BBC. Az igazságügyi biztos szerint az egységes európai adatvédelmi szabályok kidolgozásával évente 2,3 milliárd eurónyi adminisztrációs költséget takaríthatnak meg az európai vállalatok.
Nem csak a kalózok szerint őrült meg a zeneipar
Nem tartják követendő ötletnek az illegális letöltésen ért felhasználók vegzálását a hazai legális online zeneboltok működtetői, akik szerint az ACTA egyezmény ...
Nem csak a kalózok szerint őrült meg a zeneipar
Nem tartják követendő ötletnek az illegális letöltésen ért felhasználók vegzálását a hazai legális online zeneboltok működtetői, akik szerint az ACTA egyezmény ...
Roboturalomtól rettegnek a brókerek
A világ tőzsdéin már egyre nagyobb arányban kereskednek szoftverek az értékpapírokkal. Az algoritmusok nem csupán nagyságrendekkel gyorsabban képesek reagálni bármilyen ...
A tökéletes gépet építik a kávéhackerek
A kávé az emberek többségének a reggelt elindító ital, az ebéd utáni álmosságot megtörő fekete lé, az igazi rajongóknak azonban több ennél. Ők azok, akik ízről ismernek ...
A küszöbön áll a hazai torrentháború
A legnagyobb SMS-es warezoldalakkal való leszámolás után rövidesen a torrentezőkre vadászik a magyar adóhivatal. A célkeresztben a gigantikus forgalmat lebonyolító ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Megszorongatná a Passatot
Az új Avensisnek racionális érvek alapján nehéz ellenállni: nem csak jobb autó lett, hanem olcsóbb is.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.