Bár Magyarország az Európai Unióval közösen csatlakozott a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodáshoz, a hazai szellemi tulajdonvédő szervezet szerint nem fogják lekapcsolni az internetről a zenét vagy filmet letöltőket, és az egyezmény miatt nem kell szigorítani sem a törvényeket.
Az ACTA (Anti-Counterfeiting Trade Agreement, Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás) egy olyan nemzetközi megállapodás, amelynek célja az, hogy visszaszorítsa a hamisított termékek árusítását, emellett azonban a benne foglaltakat az internetes szerzőijog-sértésekre is vonatkoztatni lehet. Bár az Európai Unió már korábban kifejezte abbéli szándékát, hogy csatlakozni fog a megállapodáshoz, az erről szóló iratot január 26-án írta alá Tokióban húsz tagállama, köztük Magyarország, Románia, Németország, Szlovákia és Hollandia is. A csatlakozás tényéről a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) honlapján adtak hírt.
Nem fogják lekapcsolni a netről a hazai letöltőket
A Walt Disney,Time Warner és más amerikai médiacégek által támogatott ACTA-t korábban számos kritika érte amiatt, hogy kriminalizálja az internetes letöltéseket, azaz egy film vagy zeneszám letöltéséért büntetőjogilag is felelősségre lehet vonni. A HENT közleményében hangsúlyozza, hogy a megállapodás korai változatával ellentétben annak végleges változata már nem írja elő, hogy az egyezményhez csatlakozó országokban kötelező lenne felfüggeszteni azoknak a felhasználóknak az internetkapcsolatát, akik szerzőijog-sértést követnek el, azaz például egy film, zene vagy szoftver kalózmásolatát töltik le onnan.
Nem kell miatta módosítani a meglévő törvényeket
A HENT szerint az Európai Unió aláírása mellett az egyes tagállamok aláírására azért van szükség, mert az ACTA olyan előírásokat is tartalmaz, a tagállamok hatáskörébe tartozó büntető politikát is érintik. Az aláírást követően a megállapodás megkötését még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, az aláíró feleknek pedig be kell építeniük saját jogrendjükbe az abban foglalt vállalásokat. A hamisítás ellen küzdő magyar szervezet szerint az ACTA-hoz való csatlakozás a hazai jogszabályok módosítását nem teszik szükségessé, mivel a megállapodásban vállalt kötelezettségeket a jelenleg hatályos törvények is tartalmazzák.
Az Anonymous nevű online hacktivista csoport nemrég azzal fenyegetőzött, hogy megtámadja az ACTA-t támogató kormányok és intézmények számítógépes rendszereit.
Nem csak a kalózok szerint őrült meg a zeneipar
Nem tartják követendő ötletnek az illegális letöltésen ért felhasználók vegzálását a hazai legális online zeneboltok működtetői, akik szerint az ACTA egyezmény ...
Nem csak a kalózok szerint őrült meg a zeneipar
Nem tartják követendő ötletnek az illegális letöltésen ért felhasználók vegzálását a hazai legális online zeneboltok működtetői, akik szerint az ACTA egyezmény ...
Nem csak a kalózok szerint őrült meg a zeneipar
Nem tartják követendő ötletnek az illegális letöltésen ért felhasználók vegzálását a hazai legális online zeneboltok működtetői, akik szerint az ACTA egyezmény ...
Roboturalomtól rettegnek a brókerek
A világ tőzsdéin már egyre nagyobb arányban kereskednek szoftverek az értékpapírokkal. Az algoritmusok nem csupán nagyságrendekkel gyorsabban képesek reagálni bármilyen ...
A tökéletes gépet építik a kávéhackerek
A kávé az emberek többségének a reggelt elindító ital, az ebéd utáni álmosságot megtörő fekete lé, az igazi rajongóknak azonban több ennél. Ők azok, akik ízről ismernek ...
A küszöbön áll a hazai torrentháború
A legnagyobb SMS-es warezoldalakkal való leszámolás után rövidesen a torrentezőkre vadászik a magyar adóhivatal. A célkeresztben a gigantikus forgalmat lebonyolító ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Megszorongatná a Passatot
Az új Avensisnek racionális érvek alapján nehéz ellenállni: nem csak jobb autó lett, hanem olcsóbb is.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.