Akár ötmillió okostelefont is megfertőzhettek internetes bűnözők különböző játékprogramoknak álcázott kártevőjük segítségével, amely a felhasználó adatait lopja el a készülékről.
A Computerworld amerikai technológiai magazin a védelmi alkalmazásokat fejlesztő Symantec cégtől értesült az esetről, amely minden idők egyik legnagyobb szabású okostelefonos fertőzési művelete. A Counterclank nevű kártevőt tizenhárom különböző, egy létező játékhoz hasonló névvel álcázva töltötték fel a Google szoftverboltjába, ahol legalább egy hónapon át elérhetőek voltak, mivel a keresőcég csak utólagos ellenőrzést folytat az applikációk körében. A Symantec becslései szerint a tizenhárom applikációt legalább egymillió, de akár ötmillió felhasználó is gyanútlanul feltelepíhette készülékére.
A kártevő személyes információkat lop el a készülékről, többek közt elküldi készítőinek a felhasználó könyvjelzőit és megváltoztatja a készülék browserének kezdőlapját is. Bár a kártevő a Google legitim szoftverboltjában volt elérhető, a szakértők szerint feltelepítésekor egy játékhoz képest sok jogosultságot kért, ami gyanút kelthetett letöltőiben.
A Gizmodo kütyüblog értesülései szerint az androidos kártevőket az alábbi nevet viselő játékoknak álcázva terjesztették az Android Marketen:
Counter Elite Force
Counter Strike Ground Force
CounterStrike Hit Enemy
Heart Live Wallpaper
Hit Counter Terrorist
Stripper Touch girl
Balloon Game
Deal & Be Millionaire
Wild Man
Pretty women lingerie puzzle
Sexy Girls Photo Game
Sexy Girls Puzzle
Sexy Women Puzzle
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?