Egy korábbi alkalmazottja könyvet írt az Apple-ről, amelyben azt állítja, a cégnél az új alkalmazottak hűségét úgy tesztelik, hogy olyan termékek kidolgozásán kell dolgozniuk, amelyeket valójában soha nem akar forgalomba hozni a gyártó.
Az Inside Apple, vagyis az "Apple belülről" című, nemrég megjelent kötetében Adam Lashinsky a Mac számítógépeket és az iPhone-t is gyártó cég titkairól akarja lerántani a leplet. A korábbi Apple-alkalmazott Lashinsky a könyv megjelenése kapcsán adott interjúban elmondja, hogy a cupertinói cég már-már paranoiás vigyáznak arra, hogy ne szivároghasson ki semmi a cég terveiről a konkurenciához.
Kamutermékekkel tesztelik az új dolgozókat
Az új alkalmazottak lojalitását ezért rendkívül szokatlan módon tesztelik az Apple-nél Lashinsky szerint: a céghez frissen csatlakozott dolgozóknak kamutermékek fejlesztésén vagy egyéb ezekkel kapcsolatos tevékenységen kell dolgozniuk. Ha ezekkel kapcsolatban semmilyen információt nem szivárogtattak ki, később előreléphetnek a ranglétrán, és a későbbiekben valós felhasználásra szánt termékek kidolgozásában is közreműködhetnek. A LinkedIn üzleti közösségi hálózat által szervezett interjúban Lashinksy azt is elmondta, hogy van egy olyan Apple-nél dolgozó ismerőse, akit kilenc hónapon át faggattak egy állás betöltése előtt, ám karrierje elején még vezető mérnöki pozícióban is egy kamuterméken dolgozik, vagy legalábbis dolgozott korábban.
Egymás előtt is titkolóznak
Lashinsky szerint az Apple-nél bevett gyakorlat, hogy egy nagyon kemény állásinterjúsorozatot követően is csupán egy kamupozícióba helyeznek valakit, amíg meg nem győződnek megbízhatóságáról. A korábbi alkalmazott könyvéből az is kiderül, hogy a cégnél minden új belépő számára kijelölnek egy már ott dolgozó mentort, aki elmagyarázza neki a dolgok működését. A cég dolgozói, leginkább a mérnökök pedig a projektjeikben részt vevő kollégáikon kívül senki mással nem beszélhetnek munkájukról még a vállalaton belül sem. A sajtónak való kiszivárogtatás pedig megbocsáthatatlan bűnnek számít az Apple-nél. A termékbevezetéseket szervező dolgozók minden esetben egyedi vízjellel ellátott tájékoztatófüzetekben kapják meg az információkat, így ha a kötet illetéktelenek kezébe kerül, az adott dolgozót azonnal elbocsátják a cégtől - nyilatkozta a kötet szerzője.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?