hirdetés

Mínusz harminc fok alatt feladják a mobilok

A rossz bánásmódot, vizet és port is kibírják a strapabíró okostelefonok, a mínusz harminc fokos hideg azonban még a legjobban szigetelt mobilt is kikészíti. Az óragyártól a traktorüzemig több gyártó próbálkozik olyan készülékek létrehozásával, amelyek túlélik az egésznapos munkát a terepen.

Már már szinte nem is lehet olyan mobiltelefont vásárolni, amelynek jellemzői között ne szerepelne az okos jelző. A szép nagy kijelzővel, fényesen csillogó hátlappal szerelt készülékekre azonban úgy kell vigyázni, akár egy hímes tojásra, pedig szinte biztos, hogy mindenki leejti majd néhányszor a telefonját szándékaitól vagy elővigyázatosságától függetlenül.

A gyártók felismerték ezt a piaci rést, megérkeztek az első strapabíró okostelefonok: tavaly a Motorola például kihozta a vízálló Defy-t, amit ki is próbáltunk, karácsony előtt ennek felújított verzióját is kiadták. A Defy+ külsőre szinte ugyanúgy néz ki mint elődje, de belsejében már nem 800 megahertzes, hanem 1 gigahertzes processzor lakozik, és újabb, Android 2.3-as szoftvert használ, amely érezhetően gyorsabban fut a korábbi modell régebbi rendszerénél, és nagyobb kapacitású akkumulátor jár hozzá.

Ez a telefon megerősített és víz ellen is szigetelt házzal rendelkezik, így akár a csap alatt is meg lehet mosni, Gorilla-üvegét nem lehet kulcsokkal megkarcolni, azonban az ütéseket csak mérsékelten viseli. Komoly előnye, hogy hatvanezer forint körüli ára viszonylag mérsékeltnek mondható, viszont a hideget ez a készülék is csak mérsékelten tolerálja.

Forrás: JCB
Speciális változat készült a Motorola Defy+-ból

Okostelefonok traktorosoknak

A Motorola 3,7 colos képernyővel szerelt strapabíró mobiljából a JCB nevű brit, munkagépeket gyártó cég is készített egy speciális változatát, ami a Motorola Defy+ JCB Edition nevet viseli. Ennek a készüléknek az alapvető képességei megegyeznek a Defy+-éval, de a JCB-modellre egy strapabíró tokot is szerelnek, így az jobban bírja az eséseket, feltéve, hogy a készülék nem a képernyőjére zuhan. A Defy+ extra kiadása mintegy harminc-negyvenezer forinttal kerül többe az alapváltozatnál, és alapból megtalálható rajta például vízmérték, szögmérő, zajmérő, zseblámpa és más, terepen végzett munkánál praktikus applikáció is.

Forrás: [origo]
Pici a képernyője, de jól bírja a strapát az Xperia Active

Hasonló célcsoportnak szánják a Techbázison korábban bemutatott Sony Ericsson Xperia Active-et is: ez a készülék jóval kisebb a Defynál, csupán 3 colos képernyője van, viszont egyéb paraméterei hasonlóak a Defy+-éhoz: egy gigahertzes processzor van benne, és 2.3-as Androidot futtat. Extrém sportokhoz vagy síeléshez ez a mobil is sérülékeny, bár a vizet és a port állja, és a hagyományos készülékeknél erősebb az üvege és a gépháza is. Hatvanezer forint körüli összegért lehet hazavinni a hazai boltokból.

Forrás: Samsung
Kicsit buta, de jól bírja a strapát a Samsung Galaxy Xcover

Külseje alapján a megszokott okostelefon-kánonba tartozó gép a Samsung Galaxy Xcover, ami paramétereit tekintve az első Defyhoz hasonló, bár jóval kisebb felbontású képernyővel rendelkezik. Ugyanakkor ennek a készüléknek a képernyője dupla olyan vastag üveg került, így az jobban ellenáll a külső behatásoknak. A telefon gyengéje, hogy mindössze 800 megahertzes processzor van benne, ami kategóriájában idén már kifejezetten gyengének számít, hiszen kártyafüggetlenül  hetvenezer forintért jóval erősebb gépet is vehetünk.

Készül a G-Shock-mobil

A kilencvenes évek egyik népszerű márkája volt a G-Shock, a japán Casio ezen a márkanéven árusította főként tinédzsereknek és sportolóknak szánt, strapabíró karóráit. A CES-en a cég egy G-Shock okostelefon prototípusát is bemutatta, amely riválisaitól eltérő, dögös dizájnnal bír, és a yártó szerint rendkívüli módon állja a strapát, szinte összetörhetetlen. Mivel a készülék csupán prototípusként létezik, nem sokat tudni róla: a telefon Android szoftvert használ, és nagyjából tíz méteres mélységig képes ellenállni a víznyomásnak, ha vízbe ejtik.

A Casio a G-Shock márkanevet is vissza akarja hozni a köztudatba, méghozzá intelligens funkciókkal felvértezett karórákkal. A GB 6900 névre hallgató óra legfontosabb tulajdonsága, hogy támogatja a Bluetooth vezeték nélküli adatátvitelt, így például lehet rajta keresztül hívásokat fogadni, miniatűr képernyőjén pedig elolvashatóak az üzenetek, a hívó felek nevei anélkül, hogy a telefont elő kellene venni. A bluetoothos G-Shock óra nagyjából harmincezer forintnak megfelelő dollárért kerül piacra idén nyáron.

Forrás: Casio


A cég G'zOne Commando márkanéven jelenleg is árusít - az USA-ban - strapabíró okostelefont, amely Android 2.3-at futtat. A kifejezetten terepen való használatra szánt készülék még mínusz 25 Celsius-fokos hidegben is 96 órás rendelkezésre állást kínál akkumulátorról, de akár a 85 fokos hőséget is elviseli, és azt is túléli, ha egy teljes napon át sós vízzel fröcskölik. A 3,6 colos képernyővel szerelt készülék GPS-szel is rendelkezik, és terepen való mozgást, tájékozódást segítő applikációkkal is ellátják. Az amerikai Verizon cégtől hűségszerződéssel kétszáz dollárért, az Amazon kínálatában ötszáz dolláros, azaz nagyjából száztízezer forintos áron szereplő telefon napjaink talán legjobb strapabíró készüléke ha ellenállóképességét és szoftveres tudását is figyelembe vesszük.

Ósdi szoftvert használ a  katonai strapamobil

A szoftveres téren nem büszkélkedhet hasonlókkal a katonai laptopokat is gyártó Getac cég tavaly kiadott HM132-es okostelefonja még a Microsoft Windows Mobile 6.5-ös szoftverét használja, ami ma már jócskán elavultnak számít.

Forrás: Getac

A hatszáz megahertzes lapkával szerelt készülék ugyanakkor a 3,2 colos képernyővel szerelt készülék gond nélkül használható akár -21 Celsius-fokos hidegben, kibírja a leejtést és a vízbeesést is. A készülék ezer dollárba, vagyis több mint kétszázezer forintnak megfelelő összegbe kerül.

Mínusz harminc fokban minden mobil kikapcsol

A finn MikroPC technológiai magazin munkatársai az utóbbi években megjelent, tizennyolc féle hagyományos mobiltelefon hidegben való működését tesztelték le egy hidegszobában. A teszt 0 Celsius-fokról indult, és addig tartott, amíg az utolsó készülék is ki nem kapcsolt. A finn magazin tesztje során az iPhone 4S és a Nokia N9 készülékek mínusz 5 fok körüli hőségnél  kezdett problémákat produkálni: az Apple-készülék SIM-kártya-hibákat jelzett, az N9 pedig az akkumulátor  jelezte lemerültnek.

Az iPhone 4S mínusz 10 fokban adta fel a küzdelmet a MikroPC tesztjén az akkumulátor lemerültségére hivatkozva.  Ilyen hőmérséklet mellett az összes LCD-kijelzővel szerelt modell használata nehézkessé válta  képernyő lelassulása miatt, csak az AMOLED-kijelzős Samsung Galaxy bírta a strapát. Mínusz 31 fok mellett az összes mobiltelefon használhatatlanná vált, de az érintőképernyős típusok használata a kijelző lassulása miatt már korábban nehézkessé vált. A finn tesztelők szerint egyébként a nem érintőképernyős "butamobilok" nagy átlagban tovább bírják a strapát nagyobb tudású társaiknál - olvasható a MikroPC amerikai testvérlapján, a PC Worldön.

Most
Top 12 óra
hirdetés
hirdetés
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat
youmetry