Az amerikai hatóságok bejelentették, hogy mintegy ötvenmillió dollárt, vagyis tízmilliárd forintnyi értékű ingóságokat foglaltak le a nemrég bezárt Megaupload fájlmegosztó szolgáltatást működtető cégtől, amely ellen újabb vádakat is emeltek.
Az Ars Technica című amerikai technológiai magazin beszámolója szerint a hatóságok pénteken jelentették be, hogy a hongkongi székhellyel, de amerikai üzemeltetésű legfelsőbb domainen működött Megauploadot működtető cég tulajdonosai és munkatársai ellen újabb vádakat emeltek. Ezekben az áll, hogy a néhány héttel ezelőtt bezárt szájt működtetői korábban számos esetben szándékosan félretájékoztatták a céget egy-egy film, zeneszám, e-könyv vagy szoftver eltávolítására felszólító jogtulajdonosokat arról, hogy törölték a problémás állományokat, amikor valójában ezt nem tették meg.
A Megaupload fizetett a kalózoknak
A Megaupload ügyében eljáró Virginia állambeli kerületi bíróság vádjai szerint néhány évvel ezelőtt a cég maga fizetett 3400 dollárt, vagyis közel hétszázötvenezer forintnak megfelelő összeget premier mozifilmek, többek közt a L'ecsó és az Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik című alkotások digitális kópiáinak feltöltéséért. Ezek ugyanis olyan népszerű filmek voltak, amelyek gyors letöltéséért a Megaupload felhasználói hajlandóak voltak felárat fizetni, ezáltal bevételeket generálni a cégnek.
A kormányzat vizsgálatai szerint bár a Megaupload állítása szerint 180 millió regisztrált felhasználóval rendelkezett, valójában csak 66,6 millió regisztrált látogatója volt, akik közül 5,86 millióan töltöttek is fel és osztottak meg másokkal fájlokat, a felhasználók kilencven százaléka csupán a gyors letöltés érdekében vásárolt prémium előfizetést - írja az Ars Technica.
Nem elég a kártalanításhoz a luxusvilla sem
Az amerikai hatóságok közlése szerint a Megauploadot működtető hongkongi céghez kapcsolódóan összesen közel tízmilliárd forint értékű ingóságokat foglaltak le. Ebbe bele tartozik Megaupload főnökeként tevékenykedő Kim Doctom óriási új-zélandi birtoka, luxusautói, ékszerei, bankszámlái. Ugyanakkor még ebből a hatalmas vagyonból sem lehetne kártalanítani a lemezkiadókat, filmstúdiókat, szoftverkészítő cégeket és könyvkiadó társaságokat, mivel az amerikai hatóságok becslései szerint a szájt működése több mint 500 millió dolláros, vagyis több mint százmilliárd forintnak megfelelő kárt okozott a jogtulajdonosoknak.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?