Kidobhatja a Facebookról leselkedő exét

Feltört email fiók, ellopott Facebook infók, mit lehet tenni a kémprogramok ellen
Vágólapra másolva!
Nem szükséges feltétlenül a rendőrséghez fordulni akkor, ha azt gyanítja, hogy exbarátja, barátnője vagy haragosa titokban Facebook-fiókja vagy levelezése után kémkedik, a legnagyobb szájtokon egyszerűen kitilthatók a behatolók. Azt is megmutatjuk, milyen egyszerű biztonsági fogásokkal védheti meg internetes intim szféráját.
Vágólapra másolva!

Előfordulhat, hogy kémprogramokkal operáló internetes bűnözők kaparintják meg e-mail-fiókunk jelszavát, és lopnak el belőle adatot. Ennél gyakoribb, hogy valamilyen ismerős, például féltékeny barát, barátnő vagy egy haragos turkál a privát információk között. Utánajártunk annak, hogy a legnépszerűbb internetes szolgáltatások esetében miként lehet megbizonyosodni afelől, hogy nem férnek-e hozzá illetéktelenek, és milyen lépéseket lehet tenni a privát adatok védelme érdekében.

A Facebookon kidobhatja a nevében belépett felhasználót

A világ legnépszerűbb közösségi oldala mostanra rendkívül fejlett védelmi szolgáltatásokat kínál a digitális intim szférájukért aggódó felhasználóknak. A szájton a jobb felső sarokban lévő nyílra kattintva lenyíló menüben a "Fiókbeállítások"-ra kattintva lehet elérni a biztonsági beállításokat, és ugyanitt lehet megtekinteni azt is, hogy legutóbbi néhány alkalommal mely számítógépekről léptek be erre a fiókra. Ez segíthet akkor, ha például utólag rájövünk, hogy elfelejtkeztünk kijelentkezni egy iskolai, munkahelyi számítógépen a Facebookról, a felületen egyetlen klikkeléssel kidobhatjuk a rendszerből a nem kijelentkezett felhasználót, így senki nem fog hozzáférni a fiókunkhoz.

Ehhez az "Aktív bejelentkezések" menüpontot kell kiválasztani, ahol a rendszer megmutatja a legutóbbi bejelentkezések paramétereit. Meglepő módon a legutóbbi bejelentkezéshez használt számítógép internetes (IP) címeit a Facebook nem közli a felhasználóival (de hatósági megkeresésre például kiadja a rendőrségnek), de a belépéshez használt eszköz operációs rendszerének, böngészőjének típusát megjeleníti: ezekből elvileg következtetni lehet arra, hogy saját vagy idegen belépést történt-e.

Forrás: Facebook
A Facebook biztonsági funkciói

A Facebook megoldása nem tévedhetetlen: bár leolvasható még az utolsó belépés megközelítő földrajzi helyszíne, ez gyakran nagyon pontatlan: ha például valaki az egyik hazai mobilszolgáltató hálózatáról keresi fel a közösségi oldalt, Kaposvárról való bejelentkezést fog feltüntetni a szájt - hibásan.

Korlátozza le saját gépeire a Facebookot!

További két funkció szolgálja a felhasználók védelmét a világ legnépszerűbb közösségi oldalán: a "Belépés jóváhagyása" segítségével korlátozni lehet azt, hogy mely számítógépekről, eszközökről lehet bejelentkezni a saját fiókunkba. A megbízható gépek kiválasztása egyszerű feladat: minden idegen gépről való belépés esetén az internetbankokéhoz hasonló PIN-kódot tartalmazó sms-t küld a Facebook a mobiltelefonunkra, és csak ennek begépelését követően enged hozzáférést a fiókhoz - ehhez persze szükség van arra, hogy megadjuk a cégnek a hívószámunkat.

Egy másik funkció, a "Bejelentési értesítők" minden egyes belépésről e-mailt küld a megadott címre: így arról is értesítést kapunk, ha valaki mondjuk éjjel, tudtunk nélkül akar hozzáférni az üzeneteinkhez. Hátránya, hogy minden egyes saját belépésünkről is érkezik egy-egy üzenet, ami idegesítő lehet.

Forrás: Facebook
Így mutatja meg a Facebook az utolsó belépések paramétereit

Mindenkképp érdemes aktiválni a Biztonságos böngészés funkciót is, ekkor a közösségi oldal titkosítva küldi el az adatokat, így például nyilvános wifi használatakor sem tudja senki lehallgatni az üzeneteket vagy a jelszavat. Ez egyébként egyszerűen használható ingyenes programokkal különösebb hozzáértés nélkül is lehetséges.

Az utolsó belépés idejét nézheti meg az iWiW-en

Az [origo] közösségi oldalának használói az adatlapjukra kattintva, a baloldali oszlopban az utolsó bejelentkezésük idejét tudják megtekinteni. Ha valaki tart attól, hogy a fiókját rajta kívül más is látogatja, bejelentkezés után rögtön itt érdemes kezdeni az ellenőrzést. A bejelentkezéshez használt IP-címeket ennek a közösségi szájtnak az üzemeltetői sem osztják meg a felhasználókkal: ezeket az adatokat hat napig tárolják, és csak a hatósági megkeresés esetén adják ki, a hazai adatvédelmi előírásoknak megfelelő módon.

A Google minden információt megoszt használóival

A leghatékonyabb védelmi szolgáltatást a Google kínálja: a cégnél regisztrált univerzális fiók felhasználásának vizsgálatát lehetővé tevő felületet a Gmail levelező legaljára görgetve lehet elérni a "Legutóbbi fióktevékenység" linkre kattintva.

A keresőcég a legutóbbi tíz bejelentkezés paramétereit teszi elérhetővé felhasználói számára egy külön táblázatban. A Google a bejelentkezések időpontja mellett a használt gépek IP-címeit is megjeleníti, emellett a kapcsolat jellegét is feltünteti: például azt, hogy mobiltelefonról vagy számítógépről történt-e a levelek lekérése. A saját számítógép vagy mobiltelefon IP-címét a Whatismyipaddress.com című honlapon lehet egyszerűen megtekinteni, az így kinyert értéket pedig össze lehet hasonlítani a Google táblázatában látható címekkel. A Facebookhoz hasonlóan a Google is lehetővé teszi, hogy a felhasználók maguk kiléptessék saját magukat egy olyan számítógépről, amelyen csak véletlenül felejtettek el kilépni a fiókjukból. Erősen ajánlott bekapcsolni az "Értesítőt kérek a szokatlan tevékenységekről" nevű szolgáltatást is, ez minden rendellenesség (például egy külföldről való bejelentkezés) esetén e-mailben riasztást küld a felhasználónak.

Forrás: Google
A Google megmutatja a belépésekhez tartozó IP-címeket is

Minimálisra lehet csökkenteni az illetéktelenek belépését a Kétlépcsős azonosítás nevű szolgáltatással: ez hasonló a netbankokon használt megoldáshoz, az a lényege, hogy minden egyes bejelentkezéskor sms-ben egy PIN-kódot is küld a Google a felhasználó telefonjára. A jelszó mellett ezt is be kell gépelni a sikeres bejelentkezéshez, így hiába szerzi meg valaki a jelszavunkat, azzal önmagában nem megy semmire.

Mi a teendő, ha más használja a fiókunkat?

Mi az első, amit tenni érdemes, ha valaki azt észleli, hogy más is használja a fiókját? Mindenek előtt megváltoztatni a korábbi jelszót, de ezen kívül érdemes a jelszóemlékeztető kérdést és választ is teljesen újra cserélni, hiszen lehetséges, hogy a fiókban kémkedő ismeretlen ennek a segítségével szerzett hozzáférést az adatokhoz. A Facebook és a Gmail esetében érdemes élni a távoli kiléptetés lehetőségével, és azonnal kirúgni az illetéktelent.

Előfordulhat, hogy a postafiókhoz vagy közösségi oldalhoz hozzáférést szerző ember megváltoztatja a jelszót, és az eredeti tulajdonos nem tud belépni többé abba. Ilyen esetben az adott szolgáltató ügyfélszolgálatával kell felvenni a kapcsolatot, ahol szerencsés esetben a személyazonosság igazolását követően visszaadják a fiókot eredeti tulajdonosának.

Ha kiderül, hogy egy sértett exbarát vagy barátnő, netán közeli ismerős a kém, első körben célszerű megpróbálni megbeszélni vele a dolgokat. Ha ez nem vezet eredményre, rendőrségi feljelentést is lehet tenni. Mivel egy ilyen típusú visszaélés elkövetése akár személyes adattal való visszaélés, vagy számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény megvalósítását eredményezheti, az elkövetőre akár több éves börtönt is kiróhat a bíróság.