Bagóért adták el az ügyfelek adatait

Vágólapra másolva!
Több indiai telefonközpontról derült ki, hogy a dolgozói visszaéltek az ügyfeleik személyes információival és azokat bűnözőknek és marketingcégeknek értékesítették.  
Vágólapra másolva!

Korrupciós botrány robbanhat ki Indiában, miután egy folyamatban lévő nyomozás kiderítette, hogy a helyi telefonos ügyfélszolgálatok dolgozói legalább ötszázezer brit állampolgár személyes adatait adták el - olvasható a Daily Mailen. Az eddig napvilágra került információk szerint telefonközpontokból kiszivárogtatók bankkártyaadatokat, telefonszámokat és egyéb személyes adatokat értékesítettek mindössze két pennys darabáron.

A Daily Mail szerint a potenciális vásárlók körét bűnözők és marketinges cégek alkothatják. Előbbi szervezetek internetes vásárlásokat és különböző illegális műveleteket hajthatnak végre a kapott adatokkal, míg a reklámipart a hatékonyabb, célzottabb hirdetések létrehozásában segíthetik a személyes információk.

Az indiai call centerek jórészt nem helyi vállalkozások, hanem amerikai mamutcégek kiszervezett részei, mert az indiai munkaerő a nyugati bérek töredékéért is elvégzi a telefonos értékesítési és piackutatási feladatokat. Jelenleg 330 ezren dolgoznak indiai ügyfélszolgálatokon, akik európai és amerikai ügyfelekneket szolgáltnak ki. A dolgozók sosem árulhatják el, honnan telefonálnak és órákat vesznek azért, hogy elsajátítsák az amerikaias kiejtést.