Áramot spórol a Telekom új fejlesztése

Vágólapra másolva!
Három évig fejlesztette a Magyar Telekom azt a rendszert, amivel pénzt és energiát spórolhatnak gyárak és nagyobb intézmények. Az új szolgáltatás Szolnokon már működik, május végétől azonban a cég üzleti ügyfelei számára is elérhetővé válik.
Vágólapra másolva!

Méri az energiafogyasztást, elemzi a múltbéli adatokat és prognosztizál, szenzorral méri a környezeti tényezőket és ha kell riaszt, vagy akár leszabályoz a Magyar Telekom saját fejlesztésű energiakezelő rendszere. Az Optimál Energiamenedzsment névre elkeresztelt komplex rendszer a vállalati és termelői szektorban kerül alkalmazásra, egyelőre nem kerül lakossági felhasználásra. A vállalat szerint tíz-tizenöt százalékkal fognak kevesebb energiát fogyasztani, akik igénybe veszik új szolgáltatását.

Fejlesztését a Magyar Telekomnak elsősorban több telephellyel rendelkező vállalkozásoknak, állami-önkormányzati intézményeknek és technológiai energiafogyasztóknak ajánlja. A megoldás alapvetően úgy működik, hogy az ügyfélnél lévő mérőhálózat egy központi szerverre küldi az adatokat, ami ket egy internetes felületről lekérdezhetnek a felhasználók.

Az energiatakarékosságot célzó technológiát a vállalat három évig fejlesztette: a T-City projekt keretében kifejlesztett megoldást Szolnokon a város két ipari intézményében, illetve polgármesteri hivatalában zavartalanul működik a technológia, ami nagyon hasonlít az [origo] által korábban bemutatott magyarországon is elérhető okosházak rendszereihez. Új szolgáltatását a Magyar Telekom május végétől fogja kínálni üzleti ügyfeleinek: a szükséges eszközök mellett szakértők bevonásával, tanácsadói részvételével kívánja segíteni a rendszer minél hatékonyabb működését.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.