Bár a Mozilla Alapítvány korábban bejelentette, hogy a Windows 8 új érintőképernyős felületére is adaptálni fogja a Firefoxot, kiderült, hogy a Microsoft nem teszi lehetővé a sajátján kívül más cég böngészőjét a készülő operációs rendszer táblagépekre szánt verziójában.
A népszerű alternatív böngészőt fejlesztő alapítvány blogbejegyzésben tiltakozott a Microsoft eljárása ellen, amely a Mozilla szerint korlátozza a felhasználók választását. Bár a Mozilla korábban bejelentette, hogy a Windows 8-ban a hagyományos Start menü helyén debütáló, érintőképernyőkre optimalizált Metro-felületre is adaptálni fogja böngészőjét, kiderült, hogy erre nincs lehetősége.
A Microsoft ugyanis korlátozza a böngészők telepítését a Windows 8 táblagépekre szánt, RT nevű változatában: ez az egyetlen olyan kiadás, amely a laptopokban és asztali PC-kben használttól eltérő működési elvű lapkákkal felszerelt tableteken működni fog. Ez egyben azt jelenti, hogy hiába is készülne el a Firefox érintőképernyős verziója, a Windows 8 RT-t futtató tableteken nem lehet arra lecserélni a böngésző beépített Internet Explorerét.

A Windows 8 Metro-felülete
Bár a Firefoxot fel lehet majd telepíteni erre a rendszerre is, az csak az új Windows klasszikus, egérre és billentyűzetre szánt hagyományos felületén működhetne. A Microsfot egyébként azzal érvel saját böngészője lecserélhetetlensége mellett, hogy arra biztonsági és energiatakarékossági okok miatt van szükség. A Metro-felület használata azért kulcsfontosságú a Mozilla számára, mert egyre többen váltanak hagyományos laptopról vagy asztali PC-ről táblagépre, és ha ezeket a felhasználókat nem érik el, csökkenni fog piaci részesedésük. A The Verge című technológiai hírportálnak az ugyancsak saját böngészőt fejlesztő Google is úgy nyilatkozott, hogy a Windows 8 korlátozásait problémásnak tartja.
A Mozilla jogi képviselője a Wall Street Journal amerikai üzleti lapnak az esetet ahhoz hasonlította, amikor a rivális Netscape trösztellenes eljárást kezdeményezett a Microsofttal szemben a kilencvenes évek végén, mert a szoftveróriás nem hagyta érvényesülni a rivális böngészőket. Bár a céget akkor kötelezték arra, hogy készítsen browsert nem tartalmazó verziót a Windowsokból, ez a rendelkezés már lejárt, tehát a következő verziók mindegyikében alapból megtalálható lesz az Internet Explorer.
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Kifulladt az iPhone főellensége
A legutóbbi iPhone-hoz hasonlóan a legnagyobb riválisának számító, új Samsung csúcsmobil sem hoz forradalmi újdonságot. Az elődnél szebb képernyő, jobb kamera, gyorsabb ...
Élessze újjá a PC-jét tavasszal!
Lassan indul a laptop, lomhán töltődnek be a szájtok, vagy szaggatnak a videók? Ne cserélje le a számítógépet, elég, ha rendbe rakja. Cikkünkből megismerheti a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.