Gyerekek után kémkedik az új SIM kártya

mobiltelefon, gyerek, sms, telefon, mms
Vágólapra másolva!
A gyerekek mobiljába szánt távirányítható SIM kártyát mutat be a brit Vodafone. A lapkát az otthoni számítógép segítségével lehet beállítani, és hatékonyan tiltja az óra alatti SMS-ezést.
Vágólapra másolva!

Véget vet az óra alatti sms-ezésnek, a szünetben telefonálgatásnak a brit Vodafone által bemutatott távirányítható SIM kártya. A programozható eszközön be lehet állítani, hogy mikor engedhet internetforgalmat, mikor indíthat a tulajdonosa hívásokat, és hogy mely időintervallumban lehet SMS-t küldeni a telefonról. Ha az engedélyezett időszaknak vége a gyermek csak óraként tudja használni a készüléket, minden hívásfunkciót letilt az okos SIM.

A rendszert nem lehet úgy kicselezni, mint a hívásszűrő appokat vagy más szoftveres védelmi rendszereket. Míg az előbbieket ki lehet kapcsolni, SIM-kártya nélkül a telefon nem tud a mobilhálózathoz kapcsolódni. A brit Családi és Szülői Intézet szerint az új SIM alkalmas arra, hogy a gyermekeket megvédje a mobiltelefonos zaklatástól.

Forrás: AFP
Könnyen beleolvashatnak a gyerekek üzeneteibe a szülők

A szülőknek arra is lehetőségük van, hogy a gyermek összes SMS-ét elolvassák. A kártyát nem csak a fiataloknak szánja a Vodafone, a tinik telefonjaiba is ajánlják az okos SIM-eket. Az éjszakába nyúló mobilos internetezést vagy a kihívó képek küldözgetését is meg tudja akadályozni, ha a szülők látják, mikor és mire használja telefonját a gyermekük.

A gyermek telefonhasználatának szabályozása mellett arra is alkalmas, hogy egyes hívókat telefonszám alapján teljesen letiltson. A szolgáltatás feltöltőkártyával érhető el, a távolról irányítható SIM kártya használata pedig havi ezer forintba kerül.