Luxusmobilok Apple-gyűlölőknek

samsung galaxy s 3 III
Vágólapra másolva!
A legújabb, szuperfejlett okostelefonoknak jócskán megkérik az árát, de vajon van-e lényegi különbség egy százezer és egy kétszázezer forintos modell között? Az iPhone-nál is drágább androidos csúcsmodellt, a Samsung Galaxy S III-at hasonlítottuk össze két olcsóbb riválisával, a HTC One X és az LG Optimus L7 okosmobilokkal.
Vágólapra másolva!

Tesztünk szereplői közül a legtöbben valószínűleg a Samsung új okosmobiljára kíváncsiak, a Galaxy S korábbi generációi ugyanis nagyon népszerűek itthon, és képességei, valamint ára terén (kártyafüggetlenül több mint kétszázezer forintba kerül) az iPhone legkomolyabb riválisának számít.

Játékszernek tűnik mellette az iPhone

A Galaxy S III külsőre egyáltalán nem hasonlít az Apple mobiljára, teljesen eltérő a formaterve. Noha a telefon hátlapját strapabíró polikarbonátból készítették, ez külsőre egyszerű műanyagnak látszik, ezért az Apple fémkeretbe ágyazott mobilja sokkal elegánsabbnak tűnik mellette. Az új Samsung 4,8 colos képernyője mellett viszont az iPhone tűnik játékszernek 3,5 colos LCD-jével: az Apple már csak azért is kénytelen lesz megnövelni telefonját, hogy az ne tűnjön butábbnak a konkurenseknél.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Hatalmas képernyőjéről felismerhető a Samsung Galaxy S III

Bár az új Galaxy S óriásinak tűnik, manapság, amikor a legtöbben már többet interneteznek a mobiljukon, mint amennyit telefonálnak, méretét optimálisnak találtuk, bár fél kézzel nem lehet tökéletesen használni, mivel így a hüvelykujjal nem lehet elérni a képernyő széleit. Egy ekkora készülék csak férfizsebben fér el, hölgyek legfeljebb retikülben hordozhatják. Majdnem ekkora képernyővel szerelik fel az új Playstation Vita kézikonzolt is, a jó minőségű AMOLED-kijelző pedig játékra és akár HD-felbontású filmek lejátszására is tökéletes. Az új Galaxy S-ben ugyanis erős hardver működik, négymagos processzorát még grafikus gyorsító is kiegészíti, így ezen a telefonon akár .mkv formátumú filmeket is gond nélkül le lehet játszani. Az akkumulátoros üzemidő jónak mondható: bár egész napos videózással és játszással ezt a telefont is le lehet meríteni estére, normál üzem - levelezés, Facebook, hírolvasás - mellett nekünk a nap végére sem esett töltöttsége 60 százalék alá.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Balra az iPhone 4S, középen a Galaxy S III, jobbra a Galaxy S

Az új iPhone-hoz hasonlóan az androidos csúcsmodellen sem működik a magyar nyelvű beszédvezérlés, az angol és német változathoz pedig akcentus nélkül kell beszélni e nyelvek valamelyikét. Ugyanakkor nagyon jól feltuningolták a beépített digitális kamera tudását: ez 8 megapixeles álló- és full-HD felbontású mozgóképeket tud rögzíteni, kínál némi kézremegés-kompenzálást, van lehetőség mosolyra aktiválódó exponálásra és HDR-felvételek készítésére is. A telefon egy idő után azt is felismeri, hogy melyik ismerősünket fotóztuk le, és rögtön fel is ajánlja címét a fotó továbbküldéséhez. Az Android 4.0 az erős hardverrel kiegészülve majdnem tökéletes élményt nyújt, de optimalizáltsága még mindig nem képes teljesen beérni a csupán néhány modellre kifejlesztett Apple iOS-ét, néha még ezen a telefonon is le tud lassulni a menü, de még így is ez a legjobb okostelefon, amelynek hátlapján nincsen almás logó.

Tenyérnyi fűtőmű villámgyors hardverrel

A HTC új One X mobilja alig kisebb a Samsungnál, a 4,7 colos, ugyancsak HD-felbontású (1280x720 pixeles) képernyőjével ez is csak egy kosaras tenyerében néz ki természetesen. Ennek készülékét sem lehet igazán fél kézzel kezelni, mert nem lehet hüvelykujjal átérni a Samsungénál csupán egy collal kisebb méretű kijelzőt. A lényeges funkciókat - sms megnyitása, hívás fogadása - úgy is végre lehet hajtani, ha a felhasználó egyik kezében szatyor lóg, és a hatos villamoson tart hazafelé. Böngészni, e-mailt írni vagy hívást kezdeményezni viszont két kézzel lehet igazán.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Balra a HTC One X, jobbra egy iPhone 4S

A HTC saját androidos felhasználói felülete mindig megosztotta a telefonrajongókat. A One X-szel megteremtődött annak az esélye, hogy ez megszűnjön: a felület rendkívül gyorsan reagál, a HTC saját billentyűzetén pedig kényelmesen lehet gépelni álló- és portrémódban is. Az óriási kijelző valódi Galaxis Útikalauzzá: mindenre használható általános személyi eszközzé teszi a mobilt. A Tegra 3-as - grafikus gyorsítót és 1,5 gigahertzes központi processzort is tartalmazó - lapkával szerelt telefonnak mindegy, hogy játékot, térképet vagy nagyfelbontású filmet nyit-e meg a felhasználó, az nem okoz majd gondot. A vékony házba szerelt készülék apró szépséghibája, hogy akár böngészés közben is képes átmelegedni a mobil.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Férfizsebben ez is elfér, nőiben már kevésbé

Furcsa módon a telefonnak mégis a kijelző az egyik gyengéje: a One X színei természetellenesen élesek, a bordóból égővörös, az okkerből napsárga lesz a képernyőn. Ez különösen fényképezéskor zavaró, minden ember úgy néz ki a fotókon, mintha leégett volna a strandon. Netezés vagy filmnézés közben a kijelző hibája azonban nem zavaró, egyszerűen együtt lehet vele élni. A mobil nyolc megapixeles kamerája, amely HDR-fotókat is képes készíteni, így rossz fényviszonyok között is megállja a helyét. Az Android 4.0 szoftver már kellően kiforrott hatást kelt, akkumulátorával pedig játszva kibírja a nap végéig a telefon intenzív használat mellett is. A HTC csúcsmobilja nagyjából ötvenezer forinttal kerül kevesebbe a Samsungnál kártyafüggetlen konstrukcióban: ezért az árért kevésbé látványos dizájnja ellenére is elég jó kompromisszumnak találtuk.

A legolcsóbb szupermobil is drága

A Samsung csúcsmobiljához képest kevesebb mint feleannyiba kerül kártyafüggetlenül, viszont a magyar fogyasztók számára a százezres ár még mindig felsőkategóriába sorolja az LG Optimus L7 készülékét. Külseje meggyőző: bordázott-strapabíró hátfala letisztultan díszített, előlapján a 4,3 inches kijelző található, ami nagyobb, mint az iPhone-é, de nem olyan hatalmas, mint a két riválisáé: egy közepes méretű tenyérben kényelmesen elfér, és a hüvelykujjal is elérhető az érintő legtávolabbi pontja.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A kisebb LG mobilt fél kézzel is lehet használni

Az L7 kijelzője nagyon jó fényerővel rendelkezik, akár tengerpart melletti vakító napsütésben is tisztán látszik fehér háttéren a fekete szöveg, viszont 480x800 pixeles felbontása a riválisokhoz képest érezhetően rosszabb képminőségű. Bár csak öt megapixeles a telefon kamerája, a beépített LED-vaku és az autofókusz segítségével jó minőségű képet készít.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Tesztünk legkisebb szereplője, az LG Optimus L7 is nagyobb az iPhone-nál

Az új Optimus LG okosmobilon az Android 4.0 szoftver fut, amely már szupergyors működést ígér, ennek ellenére az L7-es nem működött akadásmentesen - talán az 1 gigahertzes processzor nem elég erős. Nem tűnt tökéletesnek a tesztelésre kapott készüléken az olyan alapszoftverek futása sem, mint - mondjuk - a Facebook vagy a Gmail kliense, sokszor zártak be alkalmazások rajta váratlanul: egy százezer forintos telefontól joggal várhat többet a tulajdonosa.

A drága mobil sem tökéletes

Jól látszik, hogy a következő években a korábbinál nagyobb képernyőméret lesz domináns a drágább okostelefonok körében, de remélhetőleg a gyártók nem feledkeznek meg a kisebb méretű mobilra vágyó felhasználókról sem, akik nem tartják praktikusnak, hogy egy hordozható Playstationnel megegyező méretű készüléket cipeljenek magukkal mindenhová.

Nem meglepő módon a két legdrágább okostelefon bizonyult a legjobbnak, ezeken az Android gyengeségeit szinte nem is lehet érzékelni, az ikonok, szövegek és fájllisták között akadozás nélkül lehet lapozgatni. Ebben valószínűleg a gyártók saját fejlesztőinek sok munkája fekszik, hiszen önmagában az Android 4.0 nem garancia a sikerre.