Internet nélkül is navigál a Google Térkép

Vágólapra másolva!
Univerzális térképpé alakítja a Google az Android rendszert futtató okostelefonokat. A készülékeken eddig is elérhető, tömegközlekedéssel is tervezni képes, ingyenes Google Navigáció szolgáltatás hamarosan internetkapcsolat nélküli módban is fog működni, ráadásul nemsokára teljesen 3D-s látványt kínál majd.
Vágólapra másolva!

A Google szerdán délután jelentette be, hogy az Android szoftvert futtató készülékeken eddig is ingyenesen elérhető műholdas navigációs szolgáltatását mostantól mobilinternetes kapcsolat nélkül is használni lehet majd. A Google Navigációt eddig csak aktív mobilinternettel lehetett használni: bár a vektoros megjelenítésének köszönhetően a program kevés forgalmat generált, külföldön a magas roamingdíjak miatt így sem volt praktikus használni.

Nem kell mobilnet az új navigációhoz

A szoftver hamarosan megjelenő új verziója azonban már képes lesz arra, hogy indulás előtt wifin keresztül letöltse egy-egy teljes város térképét, és indulást követően ezen keresztül mutassa a követendő útvonalat. Hasonló szolgáltatás eddig csak a Google Térkép alkalmazáshoz volt elérhető, amellyel ugyan lehet útvonalat tervezni, de a navigációt, vagyis az útvonal folyamatos követését nem tette lehetővé.

Forrás: Google
Tíz-húsz megabájtot foglal egy város a memóriából

Brian McClendon, a Google térképes fejlesztésekért felelős igazgatóhelyettese a bejelentést megelőző nemzetközi konferenciahívás során elmondta, hogy a Navigáció szoftver ötven megabájtnyi térképterületet képes letölteni a telefonon egy fájlba. Ez azonban nagy terület lefedésére elegendő, a cég által publikált képernyőmentések szerint például teljes Berlin térképe alig több 34 megabájtnál, valószínűleg az ötven megabájtos méret Magyarország esetében több megyényi úthálózat offline lefedésére elegendő. A letöltött térkép ugyanolyan pontos lesz, mint a folyamatos adatforgalommal pontosított verzió, utcaszinten lehet benne keresgélni, és az összes érdekes pontot, például benzinkutat és hoteleket is meg lehet találni - ígéri a Google.

3D-s modellt készítenek az egész világról

A cég másik nagy bejelentése a Google térkép háromdimenzióssá konvertálása volt. A domborzati információkat, valamint a városok esetén az épületek modelljét a városokról készített légifotókból számolja ki a cég algoritmusa. Amellett, hogy az új funkció rendkívül látványos, segít pontosítani a térkép adatait, illetve jobban átadja, hogy valójában hogy festenek a városok, így könnyíti a tájékozódást.

A Google nem árulta el, hogy mely területeken lesz először elérhető a 3D-s nézet. Bizalomra ad okot, hogy 2010 októbere óta Budapestről is vannak légifotók a cég térképében. A Google közlése szerint az először a nagyvárosok területén fog megjelenni a térbeli mód, az első lépésben háromszáz millió ember nézheti meg a lakását 3D-ben.

A PC-seknek várni kell

A Google Térképről évek óta úgy gondolkodik a cég, hogy a szolgáltatás mobilos verziójának kell először megjelenni az új funkcióknak - mondta el McClendon. Az offline mód az androidos készülékeken lesz először működőképes. A mobilnettel spórolós üzemmódhoz hasonlóan a 3D-s nézet is csak a mobileszközökön lesz elérhető egy ideig. Az androidos telefonok mellett az iOS operációs rendszeren futó Google Earth szoftverben jelenik meg a domborzati információ. A PC-s Google Földet használóknak azonban várniuk kell a 3D-s megjelenítésre.

Teljesen azonban a PC-sek sem maradtak újdonságok nélkül: a Street View Trekker nevű új kamerás projekt keretében hamarosan olyan helyekre is el lehet jutni a Google segítségével, amiről sokan csak álmodtak. A hátizsákra szerelt panorámakamerát először a Grand Canyonba vitték el a cég munkatársai, de várhatóan további túrák állnak a kütyü előtt.