A foci-Eb-t és az olimpiát is nézhetjük majd 3D-ben

Vágólapra másolva!
Június végétől ötven napon át lesz fogható az m3D nevű kísérleti csatorna, amelyen a labdarugó-Eb és a londoni olimpiai játékok kiemelt közvetítéseit térhatású változatban is nyomon követhetik majd a 3D-s tévékészülékkel rendelkezők.
Vágólapra másolva!

Bár az MTVA hivatalosan csak kedden fogja bejelenteni a 3D-s kísérleti csatorna sugárzásának részleteit, a közszolgálati televízió csatornáit működtető vállalat már pénteken közölte, hogy az m3D nevű, térhatású műsorokat sugárzó csatorna június 25-étől lesz elérhető ötven napon át, ezt követően befejezi működését.

Az MTVA tájékoztatása szerint a kísérleti tévécsatornán a Labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét, illetve a londoni olimpia kiemelt sportágainak közvetítését lehet majd megtekinteni. Azt, hogy a térhatású műsor milyen szolgáltatóknál lesz elérhető, jövő kedden fogják bejelenteni.