A Surface nevű táblagép fedlapja szupervékony billentyűzetet és érintőpadot is rejt, így a Windows 8-at futtató gépek a hagyományos laptopokat is kiválthatják majd.
A Microsoft elnök-vezérigazgatója, Steve Ballmer kedden hajnalban egy Los Angeles-i sajtóeseményen mutatott be két táblagépet, amelyek a cég saját márkanevén lesznek kaphatók. A szoftveróriás korábban sosem árult számítógépet saját márkanevén, csupán kiegészítőket, illetve az Xbox konzolt. Most a Surface, vagyis felület márkanevet viselő táblagépekkel az Apple iPadjének akarnak komoly riválist képezni.
A Microsoft tabletjei a laptopot is kiválthatják
Ballmer két különböző táblagépet mutatott be: az egyik egy vékony és könnyű, otthoni felhasználóknak szánt változat, a másik kicsivel vastagabb és nehezebb, és vállalati környezetben szükséges szolgáltatásokat is nyújt. Az előbbi készülék mindössze 9,3 milliméter, társa 13,5 milliméter vastag, tömegük pedig 680 gramm és 860 gramm, vagyis mindkét modell kicsivel nehezebb az Apple iPadjénél.

Saját támasztéka és billentyűzetként is szolgáló védőborítója lesz a Microsoft tabletjének
Mindkét táblagép hátlapjába kihajtható támasztékot építettek, így azokat külön kiegészítő nélkül le lehet támasztani egy asztalra. Az Apple iPadhez kapható Smart Coverhez hasonló, mágnessel csatlakoztatható képernyővédő borító is elérhető lesz a Surface táblagépekhez. A Touch Cover több funkcióval rendelkezik a rivális terméknél: egy extra vékony laptopbillentyűzetet és érintőpadot is beleépítettek, amelyek segítségével akár hosszabb szöveget is kényelmesen be lehet gépelni. A borítóból vékony (3 mm) és vastag (5 mm) változat is készülni fog, az utóbbi már benyomható, így kényelmesebb gépelést biztosító gombokkal rendelkezik majd.
Külön tabletet szánnak otthonra és az irodába
A vékonyabb, otthoni felhasználóknak szánt táblagép energiatakarékos ARM processzort tartalmaz, és a Windows 8 RT nevű változatát futtatja, amelyen kizárólag az új operációs rendszer Metro nevű kezelőfelületéhez írt szoftvereket lehet futtatni, még az Office-ból is egy ilyen, speciális verzió készül hozzá.

Több verzió is készül a billentyűs borítókból
Vastagabb, üzleti használatra szánt társában a laptopokéhoz hasonló Intel Core i5 processzor működik, és a Windows 8 Pro változata fut rajta, amelyre bármilyen hagyományos szoftvert is lehet telepíteni. Az otthonra szánt változat 32 és 64 gigabájtos, üzleti társa 64 és 128 gigabájtos háttértárral szerelt változatban lesz kapható. A Microsoft szerint a táblagépek kijelzőit karcálló üveg óvja a sérülésektől, amelyet tükröződést csökkentő réteggel is ellátnak. A tabletek háza nem műanyagból, hanem magnéziumötvözetből készül, így várhatóan az is jól bírja majd a strapát. A Surface táblagépekhez speciális érintőceruzát is meg lehet majd venni, amellyel rajzolni, írni lehet a képernyőre.
Nem feltétlenül iPad-gyilkos, de van benne potenciál
A vállalat egyelőre nem közölte, hogy táblagépei mennyibe fognak kerülni, csupán azt, hogy a hasonló lapkával szerelt táblagépekéhez hasonló áron lehet majd megvenni ezeket a Microsoft saját üzleteiben és online áruházában.

Kiegészítő nélkül is megáll az asztalon a Surface táblagép
A Gartner cég elemzője, aki a BBC brit közszolgálati médium hírportáljának nyilatkozott, úgy véli, hogy a saját márkanevét viselő táblagép kiadásával a Microsoft elkedvetlenítheti platformjától a tabletek gyártásában érdekelt egyéb partnereit. A Reuters hírügynökségnek a Forrester elemzőcég szakértője elmondta, hogy nem látja "iPad-gyilkosnak" a Surface táblagépeket, de komoly potenciált sejt az új gépek mögött.
Már nem ócska az olcsó okosmobil
Már jutányos áron is lehet korrekt mobilt vásárolni: a harminc- és ötvenezer forint körüli áron elvihető modellek közül teszteltük a négy legjobb készüléket.
Már nem ócska az olcsó okosmobil
Már jutányos áron is lehet korrekt mobilt vásárolni: a harminc- és ötvenezer forint körüli áron elvihető modellek közül teszteltük a négy legjobb készüléket.
Már nem ócska az olcsó okosmobil
Már jutányos áron is lehet korrekt mobilt vásárolni: a harminc- és ötvenezer forint körüli áron elvihető modellek közül teszteltük a négy legjobb készüléket.
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.