A Nokia ingyenes, internet nélkül is használható profi térképe is bekerült a Microsoft új okostelefonos szoftverébe. Az elődjéhez képes számos ponton feljavított Windows Phone 8-at kizárólag új mobilokon lehet majd elérni, a meglévő készülékek tulajdonosai erre a szoftverre nem tudnak majd frissíteni.
Néhány nappal a cég első táblagépeinek bemutatója után fedte fel a fátylat a Microsoft okostelefonokra szánt operációs rendszerének új verziójáról.
A jelenlegi mobilokat nem lehet majd frissíteni rá
A Windows Phone 8 (WP8) nagyjából a cég számítógépekre és táblagépekre szánt szoftverével, a Windows 8-cal párhuzamosan fog megjelenni: ezek pontos dátumát még nem jelentette be ugyan a társaság, de elemzők ősszel számítanak érkezésükre.

A Microsoft szerdai bemutatóján elhangzott, hogy a jelenleg elérhető Windows Phone 7 és 7.5 szoftverekkel ellentétben a Windows Phone 8 szoftveres alapjai megegyeznek a Windows 8-éval. Ez jelentős előrelépést jelent, hiszen a cég szerint a WP8 már képes kihasználni a többmagos processzorokat, az extra végrehajtó egységeket azonban a rendszer csak akkor fogja aktiválni, ha erre egy szoftver futtatásakor valóban szükségesek. Hasonlókra a rivális Android és iOS platformok már jó ideje képesek. Az új szofveres alapoktól biztonságosabbá is vált a szoftver, és zökkenőmentessé válik a laptoppal, táblagéppel való együttműködése is - ígéri a Microsoft. A közös alapoknak köszönhetően a Windows 8-ra írt applikációkat a fejlesztők egyszerűen át tudják írni az okostelefonos szoftverre is.
Ennek azonban az az ára, hogy a Windows Phone 8 egyetlen korábban megjelent windowsos telefonon sem fog futni, beleértve a jelenlegi Nokia-csúcsmodelleket is. A WP8 kizárólag új okostelefonokon lesz elérhető, amelyeket a Nokia, a Samsung, a HTC és a Huawei fog első körben piacra dobni.
Több kis csempe fér a képernyőre
Ez elég nagy kiszúrás a Windows Phone jelenlegi verzióját futtató telefonokat megvásárlókkal, amit valószínűleg a Microsoft is érez, mert a jelenlegi telefonokhoz legalább az új szoftver megújított nyitóképernyőjét elérhetővé teszi. Ezt a Windows Phone 7.8-as verziószámú, még a korábbi alapokra épített szoftverben lesz használható.

Mivel az új Windows Phone rendszer már támogatja a nagyfelbontású (1280x768 pixeles) kijelzőket - ahogy riválisai is -, melynek köszönhetően megújult a nyitóképernyője is. A Windows 8-hoz hasonlóan csempeszerű ikonokat tartalmazó felület új változatán egymás mellett akár négy darab kis csempét is el lehet helyezni, de szabadon nagyítható és kicsinyíthető ezek mérete is.
Klassz térképet kapnak a windowsos mobilok
A Windows Phone 8-ban már alapból megtalálható lesz a Nokia remek térképszoftvere függetlenül attól, hogy az adott windowos okostelefont a finn cég gyártotta-e. Ezzel nagyon sokat nyernek a felhasználók, mert a Nokia gyakorlatilag a teljes világot lefedő, internet nélkül is használható navigációs szoftvert fejlesztett ki, amelyet így nem csak saját vásárlói tudnak majd használni ingyen. Erre a lépésre a Microsoftnak azért volt szüksége, mert a Google is bejelentette, hogy hamarosan offline is lehet majd használni a saját térképén alapuló navigációt, és az Apple is saját térképszoftvert fog beépíteni új okostelefonos rendszerébe.
A WP8-ba a cég már új böngészőt, az Internet Explorer 10-et építi be, amely gyorsabb és biztonságosabb működést ígér. Az új szoftverrel többé a memóriakártyák használata sem lesz rémálom: míg a korábbi verziók esetében a telefonban használt memóriát PC-n nem lehetett kiolvasni, az új verzióval ugyanúgy hozzá lehet majd férni a kártyán lévő fájlokhoz, ahogy egy digitális kamera esetében.

Az új szoftver már lehetővé teszi a telefonon lévő összes adat titkosítását, támogatja az NFC nevű érintés nélküli kommunikáción alapuló fizetési megoldást, és lehetővé teszi azt is, hogy a céges rendszergazdák a számítógépekhez hasonlóan menedzseljék az okostelefonok beállításait. Ez a funkció az üzetli szegmensben teheti vonzóvá a Microsoft szoftverét, amelynek pontos megjelenési idejéről még semmit nem közölt a vállalat.
Már nem ócska az olcsó okosmobil
Már jutányos áron is lehet korrekt mobilt vásárolni: a harminc- és ötvenezer forint körüli áron elvihető modellek közül teszteltük a négy legjobb készüléket.
Már nem ócska az olcsó okosmobil
Már jutányos áron is lehet korrekt mobilt vásárolni: a harminc- és ötvenezer forint körüli áron elvihető modellek közül teszteltük a négy legjobb készüléket.
Már nem ócska az olcsó okosmobil
Már jutányos áron is lehet korrekt mobilt vásárolni: a harminc- és ötvenezer forint körüli áron elvihető modellek közül teszteltük a négy legjobb készüléket.
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.