Bottal ütik gyerekeik nyomát a leskelődő szülők

mobiltelefon, gyerek, sms, telefon, mms
Vágólapra másolva!
Szexuális zaklatóktól való félelem, generációs szakadék vagy csak általános bizalmatlanság az oka, hogy világszerte egyre több felnőtt veszi kezébe gyerekei digitális életét. A gyerekek kibertérben való védelmét biztosító szoftverek közül sok csupán tartalmak blokkolására szolgál, jelentős részükkel viszon kémkedni is lehet a gyerekek online tevékenysége után. Pedig egy ENSZ egyezmény már húsz éve kimondja, hogy a gyerekeknek is van joga a magánélethez, azonban a gyakorlatban ez mégsincs mindig így.
Vágólapra másolva!

"Nagyon rosszul érzem magam emiatt. Olyan ez, mintha betörnék az intim szférájába, de még csak tizenhárom éves, és meg akarom védeni" - nyilatkozta a New York Times amerikai napilapnak az a coloradói szülő, aki a fia iPhone-jára olyan alkalmazást telepített, amellyel el tudta olvasni gyereke üzeneteit. Ma már számos ilyen applikáció létezik, a biztonságtechnológiai szektor ezen ága is dinamikusan növekszik, hiszen minél több internetezésre alkalmas elektronikai eszköz van a gyerekek kezében, a szülők annál inkább érzik úgy, hogy kicsúszik a kezükből az irányítás. Ezért legális alkalmazásokkal "bepoloskázzák" gyerekeik készülékeit.

Technikával helyettesítenék a szülőket

Az SMS-ek elolvasása csak egy módja a gyerek állandó ellenőrzésének, a szülők a széles palettáról már a totális kontrollt is választhatják. A jelenleg piacon lévő szolgáltatások közül a uKnowKids nevű szoftver fedi le leginkább a tinik vagy még fiatalabbak digitális életét. Ez az alkalmazás bármilyen eszközre installálható, például számítógépre telepítve a szülők megnézhetik, mire keresett rá a gyerekük a Google-ban, vagy mit csinált egy közösségi oldalon. A program automatikusan elküldi a felnőttnek, hogy a gyereke kivel és mit csetelt a Facebookon, kik jelölték be, kiket igazolt vissza, még szlengfordítót is tartalmaz a szövegek megértését elősegítendő. A szoftvernek okostelefonos változata is létezik, ami a GPS aktiválásával azt is meg tudja mondani a szülőnek, gyermeke éppen hol tartózkodik.

A szoftver fejlesztői szerint "egy keveset otthon tartózkodó, modern" szülő csak így tudja hatékonyan megvédeni gyerekét az interneten fenyegető veszélyektől. "A technika helyettesítheti a szülőt" - mondják a promóciós videóban, amelyben azt is bemutatják, miért előnyös, ha a felnőtt mindig látja, milyen új netes ismerősei lesznek a gyerekének. A cég szerint ugyanis érdemes felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy ne beszélgessenek és jelölgessék egymást olyanokkal, akikkel nem találkoztak élőben, ezt pedig úgy lehet a leghatékonyabban betartatni, ha folyamatosan nyomon követik az új kapcsolatok kialakulását, például a Facebookon.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Pornográf tartalmaktól és szexuális ragadozóktól féltik gyerekeiket a szülők

Akár a böngészőről is könnyen letiltható a gyerek

A zaklatások megelőzésére specializált programok piaca virágzik. A New York Times cikke szerint Amerikában csak tavaly egymillióan iratkoztak fel a Symantec családi biztonsági szolgáltatására, és a Windows operációs rendszerekhez ingyenesen letölthető Windows Live Családbiztonság szoftvernek is sok felhasználója van. Az Apple is beépíti következő okostelefonos és táblagépes operációs rendszerébe a gyerekvédő funkciót, amelynek segítségével a szülők blokkolhatják egyes appok elérését.

Nemcsak külföldi, hanem magyar fejlesztésű rendszer is védheti a gyermekeket, amikor bekapcsolják a számítógépet. A biztonsagosbongeszes.hu oldalról letölthető Dolphin Knight (DK) nevű szoftvert többet között az NMHH, a NEMFI és az ORFK is támogatja, a hivatalos tájékoztatás szerint tavaly több mint 36 ezer gépen futtatták. A DK szlogenje, hogy "vegyük kezünkbe gyermekeink digitális életének kontrollálását", ennek jegyében a program kulcsszavak alapján automatikusan blokkolja a csetelést, képet pedig csak szülői hozzájárulással enged feltölteni az internetre. Ezen kívül a DK-val a szülő beállíthatja azt is, hogy a gyerek délután, ha be is kapcsolja a gépet, ne tudja elindítani a böngészőt vagy bármelyik más programot.

A technika nem helyettesítheti a szülőket

A különböző gyerekvédelmi szoftverek mind azt állítják magukról, hogy segítségükkel a szülők megvédhetik gyerekeiket, ugyanakkor túlzott aggódásukkal is sokat árhatnak nekik - mondta az [origo]-nak Halász Anna pszichológus. "A titkok kikutatása a szülő részéről sokszor a már romló bizalmi kapcsolat kétségbeesett következménye. A gyerekek azonban sokszor azért titkolóznak, mert autonómiájukat még nem tudják másképp érvényesíteni, nem pedig azért, mert nem bíznak meg szüleikben. A szülő felügyelete alól kivont információ azt az illúziót keltheti, hogy ők már függetlenek. Persze ez csak illúzió, de kezdetnek megfelel" - véli a szakember.

Halász szerint az ilyen gyerekvédő megoldásoknak nem lenne szabad pótmegoldásként a személyes érintkezés helyébe lépni: "Olyan, mintha a gyereket hosszú pórázon tartanánk távfelügyeleti eszközökkel. Engem mint pszichológust viszolygással tölt el még az a gondolat is, amikor szülők arról számolnak be, hogyan leskelődnek gyerekeik után a Facebookon. Képzeljük el azt a szülő gyerek viszonyt, amelynek alapja egy mindent látó, mindent tudó szoftver. Bizalomról, pláne kölcsönös bizalomról az ilyen szülő aligha álmodhat" - mondta a pszichológus.

Túl tudnak járni szüleik eszén, mert jobban értik

A tinik hetven százaléka el tudja titkolni internetes viselkedését, szokásait a szülei elől - olvasható a CNN hírportálján. Az oldal által idézett kutatást a kiberbiztonsággal foglalkozó McAfee cég készítette kétezer fiatal megkérdezésével. A gyerekek netes titkolózása növekedést mutat, a McAfee két éve még arról számolt be, hogy a fiatalok negyvenöt százaléka lapít a digitális világban.

Minden második tini törli böngészőjéből a keresési előzményeket, mielőtt felállna a számítógéptől - áll a tanulmányban -, tízből egynek azért van hamis Facebook-profilja, hogy ne találják meg a szülei, tízből kettő pedig privát böngészési módot használ, hogy elvileg még az automatikusan megjelenő Google-hirdetésekből se lehessen kikövetkeztetni, hogy milyen tartalmakat néz a gépen. A kutatás szerint azonban legtöbbször nem kell ilyen bonyolult módszerekhez nyúlni, mert az is épp elég, ha a gyerek leteszi kicsibe a böngészőt, amikor bejön valaki a szobájába, hiszen a szülőnek eszébe sem jut, hogy valami olyasmi történik a számítógépen, ami épp nem látszik a monitoron.



Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Sok gyerek tudja már, hogyan kell törölni a keresési előzményeket

Joga van a gyereknek a magánélethez

Az 1989-ben kinyilvánított, azóta 193 országban ratifikált ENSZ Gyerekjogi Egyezmény 16. cikkelye értelmében a gyereknek joga van a magánélethez, például vezethet naplót, melynek titkosságát a szülőnek kötelessége tiszteletben tartani. Másrészt az egyezmény 15. pontja kimondja, hogy a gyereknek joga van azzal találkozni és barátkozni, akivel akar. Mivel ez nemzetközi megállapodás, az aláíró országok saját jogi környezetükben olyan jogszabályokat kötelesek kialakítani, melyek összhangban vannak a megállapodással.

Magyarországon például még nem készültek el azok a jogszabályok, amelyek a kiskorúak számára biztosítanák az ENSZ-egyezményben rögzített adatvédelmi és általános szabadságjogokat. A két vonatkozó rendelet közül sem az 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról, sem a 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról nem érvényesíti a nemzetközi egyezményben foglalt irányelveket, és nem védi meg a gyereket attól, hogy például a szülei a Facebook-fiókjában turkáljanak.

Pedofilok generálják a biztonsági lázat

A világszerte - elsősorban az Egyesült Államokban, de egyre inkább Magyarországon is - növekvő népszerűségű gyerekbiztonsági alkalmazások mögött a fiatalok védelmének eszméje áll. Mindegyik ilyen program azzal hirdeti magát, hogy általa a szülő biztonságban tudhatja gyerekét a világhálón keresztül támadó szexuális zaklatókkal szemben. Hiszen a fiatalok nem avatják be szüleiket "internetes dolgaikba", így a felnőtteknek esélye sincs egy-egy szexuális ragadozónak tűnő egyén kiszűrésére és a baj megelőzésére.

Az USA-ban szinte mindennaposak azok a botrányok, amelyek jelentősen növelhetik a szülők félelemérzetét. Legutóbb például a Skout nevű, száz országban működő okostelefonos randioldal működését függesztették fel, mert a tiniknek szóló részlegben pedofilok kerítettek tizenkét-tizenhárom éves gyerekeket. A Skout ugyanis a készülékek helymeghatározó funkcióját használva térképen megjelenítette az egymáshoz közel lévő regisztrált tagokat, így a zaklatóknak könnyű dolga volt rátalálni a gyanútlan fiatalokra.