Bezárja kezdőoldalát a Google

Vágólapra másolva!
Nyári nagytakarítást rendez szolgáltatásai között a Google. A cég újabb öt szolgáltatás bezárását jelentette be hivatalos blogján. Vége az iGoogle-nak, a Google Videónak és néhány kevéssé ismert szolgáltatásnak.  
Vágólapra másolva!

Nem tér le a Google a Larry Page alapító-vezérigazgató által kijelölt útról: a cég újabb szolgáltatások bezárása mellett döntött. Az iGoogle testre szabható nyitólap, a cég használaton kívüli videós oldala és egy vállalati keresőmegoldása is eltűnik.

Időjárásdobozzal, friss hírekkel, részvényárfolyamokkal és hírcsatornákkal lehetett testre szabni a 2005-ben indított iGoogle kezdőoldalt. Az oldal a böngészők kezdőlapjának lecserélésére jött létre, olyan, először betöltődő honlap volt, amin minden lényeges információ és link megtalálható. A Google hivatalos blogján megjelent bejegyzés szerint az appok, a testre szabható mobilos és webes szolgáltatások feleslegessé tették az iGoogle-t. A felhasználóknak 16 hónapjuk van az adataik lementésére, utána a kezdőoldal be fog zárni.

Csak egy maradhat: a YouTube

A szintén bezárásra ítélt Google Video már 2009 májusa óta nem fogad új feltöltéseket, ám azt csak most mondták ki, hogy az oldal is meg fog szűnni. A felhasználók augusztus 20-ig tölthetik le a felvételeiket, a határidő után a Google automatikusan átköltözteti a videókat a YouTube-ra. A felvételek nem lesznek nyilvánosak, csak a gazdájuk érheti el őket az új helyen.

A nyári nagytakarítás során a Google kidobja Mini néven ismert, vállalati szerverparkokba beépíthető keresőgépét. Az ügyfeleknél a szerződések élettartamáig üzemelni fognak a keresőszerverek, a Google azonban azt javasolja, hogy újabb termékeire álljanak át a vállalatok. Hasonló sorsra jut a weboldalakba beépíthető Google Talk widget és a Symbian szoftvert futtató okostelefonokra írt Google kereső alkalmazás is.

Larry Page 2011 áprilisában vette át a cég vezérigazgatói posztját Eric Schmidttől. A régi-új igazgató regnálása alatt többtucatnyi szolgáltatás bezárását jelentette be a cég, ezeket a Google Graveyard nevű listán lehet megtekinteni, amelyet egyébként egy lelkes Microsoft-alkalmazott szerkeszt. A Page által kijelölt fő cél a Google+ közösségi oldal felfuttatása, hogy a cég versenyképes maradjon a Facebookkal szemben.